Alonso: A McLaren növendéke meglepetést fog okozni
Ő már tudja, hogy Lando Norris mire képes, a közönség még kevésbé ismeri őt.
Ő már tudja, hogy Lando Norris mire képes, a közönség még kevésbé ismeri őt.
A rekordot érő győzelem 25. évfordulóján keresnek új tulajdonost az autónak.
Az új autó leleplezésekor mutatják be az új arculatot is.
A Force India a Renault-ra is odafigyel, a többiek szóra sem érdemesek náluk.
Szponzorbarát változások jönnek az F1-es autók külsőin.
A McLaren és a Toro Rosso is elárulta a bemutatójuk időpontját.
A versenyképesség mellett a partnereik körét is újjáépítik.
Örömet és bosszankodást is hozott a francia erőforrás, de jól sikerült az átépítés.
Az élmezőny nyomába erednének a Renault-val, de ez nem fog gyorsan menni.
A McLaren ügyvezetője szerint nagy kár lenne, ha Hamilton eltűnne az internetről.
Michael Douglas a négy rész narrátora, eddig titkolt részleteket is megmutatnak.
Az ellenfelei tisztelik őt, a fiatalok felnéznek rá, de akadnak bírálói is.
Nem akarják eladni a csapat nevét és szerintük nem is érdemes megvenni azt.
Lewis Hamilton szerint a McLaren mindig is Dennis csapata marad.
A McLarennél inkább elfelejtenék az idei évet, de nagy terveik vannak.
A csapatok egymásra mutogatnak, mert nem ismerik a szabályokat.
Burkoltan a Hondát hibáztatta azért, mert képtelen volt megelőzni Massát.
A Force Indiát bosszantja, hogy még nem tiszták a jövő évi szabályok.
Ott rúghat a Hondába, ahol az a legjobban fáj a gyártónak.
Hiába javul a csapat, az idén is nagyon gyengén szerepelnek.