Vettel nem küzdött Schumacherrel, akinek hangosan szurkolt az autóban
A Haas versenyzője édesanyja és nővére előtt ért fontos mérföldkőhöz, Häkkinen is gratulált neki.
A Haas versenyzője édesanyja és nővére előtt ért fontos mérföldkőhöz, Häkkinen is gratulált neki.
Binotto gesztikulációja alapján nem feltétlenül kedves szavakra lehetett következtetni.
A hétszeres világbajnok Leclerc-t méltatva odaszúrt Verstappennek, Russell nem indulhatott újra.
A kínai újonc a kis hely miatt nem tudott volna önerőből kiszállni, ami súlyos kérdéseket vet fel.
Tekintse meg képválogatásunkat a silverstone-i hétvége utolsó napjáról!
A monacói versenyző csalódott, de azért örül csapattársa első győzelmének.
Az élen haladó Red Bull padlólemeze komolyan megsérült, ám a hetedik helyet így is megszerezte a címvédő.
Csou Kuan-jü megköszönte a kedves szavakat.
Pérez élt a sors adta lehetőséggel, Hamiltont elragadtatta a rekordszámú hazai közönség.
Leállították a Brit Nagydíjat, miután az első kanyarokban baleset történt.
Hiába volt esélyük nyerni, Verstappen és Leclerc is balszerencsés volt, Sainz megszerezte első F1-es győzelmét.
Nicholas Latifi tizedik rajthelyéhez szerencse is kellett, ám a Q1-ben bebizonyította, hogy van vezetői tudás is a pénz mögött.
Leclerc bízik abban, hogy a Ferrari csapatutasítást alkalmaz a javára a brit futamon.
A Ferrarinál viszont látták, hogy le fogja győzni Verstappent.
Horner elárulta, pilótája mennyit bukott Leclerc miatt, Pérez nem volt messze a kieséstől.
Russell szintén nem boldog, de a versenyt mindketten optimistán várják.
Sainz úgy érzi, a pole-t érő köre nem is volt különleges.
A Ferrari versenyzője életében először indulhat az élről, Leclerc a harmadik lett.
A címvédőt nem mindenki fogadta szívesen, Russell nemrég részesült először hasonlóban.
Tekintse meg képválogatásunkat a silverstone-i hétvége második napjáról!