Vágólapra másolva!
Miután uralta a szabadedzéseket, Sebastian Vettel simán behúzta a pole pozíciót Monzában. Az első rajtsor a Red Bullé lett, de mögéjük meglepetésre Nico Hülkenberg zárkózott fel egy fanasztikus körrel. A Ferrari terve, hogy Fernando Alonso a csapattársa szélárnyékából akart lendületet venni, a terv azonban nem vált be, és még Felipe Massától is kikapott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül31 bejegyzés
15:45
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Az időmérő következik

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Negyed óra múlva megkezdődik az Olasz Nagydíj időmérő edzése. Szombat délelőtt - csakúgy, mint a pénteki második edzésen - Sebastian Vettel futotta meg a legjobb köridőt, az előnye azonban csökkent a Ferrarihoz képest. A teljes délelőtti eredménylistát itt találják. 

15:47
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Nagyon meleg van

A pálya 43, a levegő 30 fokos a kvalifikáció kezdete előtt. Eső nem várható, zavartalan a napsütés. 

15:51
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton most kevésbé bízik a pole-ban

Bár az idei időmérők többségét a Mercedes uralta, Hamilton a pénteki szabadedzések után nem volt túl optimista. Szombat délelőtt csökkent a hátránya, de még így is több mint 3 tizedet kapott Vetteltől. 

15:56
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Rengeteg a Ferrari szurkoló

Monzában a közönség túlnyomó többsége a hazai istálló, a Ferrari sikeréért szorít. Bár a harmadik szabadedzésen Alonso tudott a legközelebb kerülni Vettelhez, meglepő lenne, ha a Ferrari meg tudná szerezni a pole pozíciót. Ez idén még egyszer sem sikerült nekik. 

16:01
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q1

A mezőny nagy része azonnal a pályára hajtott. A kisebb istállók rögtön a közepes gumikat szerelték az autóikra, míg Rosberg a keményebb gumikon kezdte meg az edzést. 

16:04
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Gutiérrezé az első mért kör

1:26.293-at futott, ennél fogunk sokkal jobb köröket látni. Chilton, Bianchi és Van der Garde is futott már mért kört, nagy a mozgolódás az első percekben. 

16:06
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Már Alonso vezet

Folyamatosan változik az élmezőny sorrendje, már a mezőny nagy része teljesített legalább egy mért kört. Most éppen az Alonso áll az élen a kemény gumikon elért 1:24.938-as idővel, őt Vergne, Grosjean, Rosberg és Webber követi. 

16:09
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel még kivár

A német az egyetlen, aki még ki sem hajtott a garázsából az edzés kezdete óta. Közben már Vergne vezet, a francia ideje 1:24.630 a kemény gumikon. 

16:12
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Forró Webber pilótafülkéje

Az ausztrál arra panaszkodott a rádión, hogy a pilótafülke bal oldala felforrósodott. Közben Vettel is a pályára hajtott a kemény gumikon. 

16:14
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel a 3.

Első körével Vergne és Alonso mögé került az eredménylistán. Nagyon szoros az élmezőny, Vettel a Toro Rossótól is csak 67 ezreddel marad el. A kiesőhelyeken jelenleg Sutil, Gutiérrez, Van der Garde, Pic, Bianchi és Chilton tanyázik. 

16:16
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

David Hasselhof is itt van

Éppen a korábbi világbajnokkal, John Surteesszel beszélget a Red Bull garázsában. 

16:18
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel az élen

Rövid időre Hamilton szerezte meg a vezetést, de nem tartott sokáig az uralma: Vettel 1:24.319-es idővel állt az élre. Több mint 2 tizeddel vezet a brit előtt, őket a két Toro Rosso követi. A kiesés veszélye Bottast, Gutiérrezt, Van der Gardét, Picet, Chiltont és Bianchit fenyegeti. 

16:20
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Rosberg feljött a 2. helyre

De Vettelnél ő is 2 tizeddel lassabb. Megkezdődött az utolsó perc, komoly változások már nem várhatóak. 

16:22
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vége a Q1-nek

Nem történt nagy meglepetés, kiesett Gutiérrez, Bottas, Van der Garde, Pic, Bianchi és Chilton. Az élen Vettel maradt, mögötte a sorrend: Rosberg, Hamilton, Vergne, Pérez, Ricciardo, Alonso, Grosjean, Button, Hülkenberg. 

16:27
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a Q2

Vettel, Hamilton, Alonso és Webber megspórolt egy szett közepes gumit a Q1-ben, ez még jól jöhet nekik. A Q2 első percében Ricciardo, Di Resta, Vergne és Maldonado hajtott pályára, mindannyian a közepes Pirelliket használják. 

16:30
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Ricciardóé az első köridő

1:24.746-tal kezdett, Di Resta és Vergne lassabbak voltak nála. Közben a két Ferrari is kihajtott a garázsból. 

16:32
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Grosjean hibázott

Az első sikán előtt fékezte el magát, egy fekvőrendőrön is áthajtott. A két Red Bull egyelőre a bokszban várakozik. 

16:35
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso vezet

1:24.227-tel állt az élre, Rosberg 3 tizedes lemaradással követi őt. Massa a 3., Hamilton egyelőre nem futott mérvadó kört, csak a 12. helyen áll. 

16:37
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Button autója túlkormányzott

A 4-es kanyarban. Arra kéri a mérnökeit, hogy vizsgálják meg ennek okait. Sutil arról tájékoztatta a csapatát, hogy az etap második körében jobb kört tud futni, mint az elsőben, ezért kért gyors körre elegendő benzint kért. 

16:40
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel alatt

1:23.977-es körrel vette át a vezetést Alonsótól. Webber is megkezdte a körözést, rögtön a 3. helyre jött fel. Alonso kivételével mindenki a pályán van. 

16:41
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Veszélyben Hamilton és Grosjean

A brit csak a 10. helyen van, amikor megkezdődik az utolsó perc, a francia pedig az utolsó helyen áll. A két McLaren is kieső helyen áll, a hajrában mindenki megpróbál javítani az idején. 

16:45
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton és Räikkönen is kiesett!

A Q2 hajrája komoly meglepetéseket tartogatott: a végig küszködő Hamilton nem tudott elég gyors kört futni, csak a 12. helyen zárt. Felipe Massa az utolsó pillanatban ütötte ki Räikkönent a legjobb tíz közül, így a finn sem folytathatja, akárcsak csapattársa. A kiesők: Räikkönen, Hamilton, Grosjean, Sutil, Maldonado, Di Resta. 

16:48
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Mindkét Toro Rosso továbbment

A Q2 első tíz helyezettjének sorrendje: Vettel, Alonso, Webber, Ricciardo, Hülkenberg, Rosberg, Massa, Button, Vergne, Pérez. 

16:50
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Sutil feltartotta Hamiltont

Az utolsó két körében akadályozta a britet, a sportfelügyelők már vizsgálják is az esetet. Akárhogyan is döntenek, Hamilton óriási hátrányból kezdi meg a monzai futamot. 

16:52
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a Q3

Hét versenyző egyből a pályára hajtott, de mért kört még nem láttunk. Hamilton önmagát okolta a BBC-nek adott nyilatkozatában. "Úgy vezettem, mint egy idióta" - mondta. 

16:54
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel máris az élre állt

1:23.859-et autózott, másfél tizeddel előzi meg Webbert. Őket Alonso, Massa és Rosberg követi, a többiek még nem futottak mért kört. 

16:58
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Az utolsó körök következnek

Két perccel az edzés vége előtt mindenki a pályán van. Ricciardo remek kört futott, a két Ferrari közé beékelődve most a 4. helyen áll. 

17:00
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

A Ferrari taktikázik

Alonso Massa szélárnyékában próbál gyorsabb lenni, de azt mondja, a brazil túl gyors, nem tud mögötte maradni. A kockás zászlót már meglengették. 

17:02
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vettelé a pole

A német fantasztikus kört futott, 1:23.859-cel végzett az élen. A Red Bull sikerét Webber második helye teszi teljessé, de az igazi szenzációt Nico Hülkenberg 3. helye jelenti. A német mindkét Ferrarit megverte. 

17:04
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Massa megverte Alonsót

A brazil 1 századot vert csapattársára. Az időmérő első tíz helyezettje: Vettel, Webber, Hülkenberg, Massa, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Pérez, Button, Vergne. 

17:07
szeptember 07, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Noha a Red Bull az előzetes várakozásoknak megfelelően legyőzhetetlennek bizonyult az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, a monzai kvalifikáció bővelkedett a meglepetésekben. Alighanem kevesen fogadtak arra, hogy Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen már a Q2 végén búcsúzik, ahogy a sauberes Nico Hülkenberg harmadik helye is szenzációsnak mondható.

Vettel pályafutása 40. pole pozícióját szerezte meg Monzában, miután az elsősége egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az időmérő mindhárom szakaszát legalább 2 tizedes előnnyel nyerte meg, végül a hétvége legjobb köridejével, 1:23.755-tel szerezte meg az első rajtkockát. "Egész hétvégén fantasztikus volt az autóm" – nyilatkozta az edzés után. "Ezen a pályán hagyományosan gyengébben szoktunk szerepelni, de úgy tűnik, idén minden remekül működik. Remélem, holnap is jó versenyünk lesz – az egyenesekben is fel tudjuk venni a versenyt a többiekkel, és a kanyarokban is erős az autónk."

A 30 fokos melegben futott időmérőn Mark Webber szerezte meg a második helyet, bő 2 tizeddel kapott ki a csapattársától. Az ausztrál idén még csak másodszor indulhat az első sorból, erre legutóbb az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon volt lehetősége. "Mondtam a srácoknak, hogy az idei legjobb időmérős helyezésemre törekszem – nagy lépést tettünk annak érdekében, hogy holnap is jó versenyünk legyen" – mondta Webber, aki elismerte, hogy Vettel "igazán jó kört futott" a Q3-ban.

Vettelt sem tudta megszorongatni a monzai időmérőn - a galériához kattintson! Forrás: AFP

Hülkenberg már azzal is elégedett lehetett, hogy egyáltalán bekerült a Q3-ba, hiszen a küszködő Sauberrel ez idén csak elvétve sikerült neki. Ő maga is értetlenül áll az előtt, hogy az utolsó pillanatban sikerült a két Ferrari elé kerülnie. "Én sem tudom, hogyan történhetett meg. Ez nagyon kellemes meglepetés, nem számítottam rá, különösen a nagyon nehéz pénteki napunk után. A srácok fantasztikus munkát végeztek az autómon."

A két Ferrari a tavalyi monzai időmérőhöz hasonlóan megint a szélárnyékkal próbált taktikázni, de Fernando Alonso nem tudta elég szorosan követni Felipe Massát, így nem vált be a tervük. A brazil ráadásul 1 századdal gyorsabb kört futott csapattársánál, így ő indulhat a 4. helyről. Alonso ennek ellenére azt állította az edzés után, hogy a Ferrari időmérője "tökéletesen" alakult, és legalább egy tizedet köszönhetett Massának. "A gyengébb időmérők után végre ismét harcolhattunk az élcsapatokkal" – mondta, bár a rádióban még kiosztotta a csapatát.

Nico Rosbergnek meg kellett elégednie a 6. hellyel, de még mindig jobban járt, mint a másik Mercedesszel Lewis Hamilton, aki a Q2-ben egyszerűen nem tudott elég gyors kört futni a továbbjutáshoz, így csak a 12. helyről várhatja a rajtot. "Egyetlen normális kört sem tudtam összehozni a Q2-ben" – kesergett. "Úgy vezettem, mint egy idióta. Régóta nem szerepeltem már ilyen rosszul - bocsánatot kérek a csapatomtól." A felvételeken látszott, hogy Hamiltont az utolsó köreiben feltartotta Adrian Sutil – ezt vizsgálják is a sportfelügyelők -, de a brit szerint nem ezen múlott a továbbjutása.

Hamiltonnal együtt bosszankodhatott a Lotus két versenyzője is, Räikkönen a 11., Grosjean a 13. helyen végzett egy gyenge Q2-es teljesítmény után. Az élcsapatok botlásából a Toro Rosso és a McLaren profitált, akik mindkét versenyzőjükkel bejutottak a Q3-ba. Daniel Ricciardo ismét remek kört futott, 7. lett, Sergio Péreznek pedig sikerült megvernie Jenson Buttont.

A mezőny hátsó felében nem történtek nagy meglepetések, bár a hétvégi eddigi részében remekül szereplő Esteban Gutiérrez Q1-es kiesésére kevesen számítottak. A Force India a szokásosnál gyengébben teljesített, Sutil csak a 14., Paul di Resta pedig a 16. helyen végzett. A Williams Monzában is küszködik, de a Caterhamnek és a Marussiának így sem volt esélye legyőzni őket.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!