BK: Rékasi szabadul, Magdi néni bekebelez

Vágólapra másolva!
Amit a Barátok köztről tudni akartál. Kalamár Tamás, a szappanopera producere  Konta Barbarával kezdte, a kismamákkal és Rékasival folytatta, majd Magdi néni kettős életéről, valamint a román és a lengyel Barátok köztről is mesélt a Társalgóban.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga Ferenc [origo]A Barátok közt egyik részében kaszkadőrként voltam jelen, amikor a Danit el akarta ütni valaki, és a Miki megmentette. Volt egy csomó tök jó felvétel, mert körülbelül hatszor lett felvéve, de mégis a leg****abb lett betéve a filmbe. Miért? (Ted_Lapidus)

- Mert mi nem úgy ítéltük meg, hogy ez volt a leg****abb . Egyébként ez így is egy jó és izgalmas jelenet volt. Gratulálok a munkádhoz.

A Barátok közt részeit csak Budapesten forgatják? Máshol nem szeretnék? (KicsiGolyo)

- De, szeretnénk, és időnként forgatunk is vidéken, sajnos az időbeosztás, ami nehézséget okoz ezzel. Így a jövőben sem fog ez az összetétel sokat változni.

Mennyi időt vesz igénybe egy-egy Barátok közt-rész forgatása? (berta22)

- Hetente öt epizódot forgatunk le egyszerre, így nem tudom, egy-egy rész mennyi idő alatt készül el, de az biztos, hogy öt epizód készül el öt nap alatt.

Milyen árban van egy ilyen sorozat elkészítése epizódonként? (berta22)

- Körülbelül négymillió per epizód.

Ön nem gondolja, hogy ez az egész - mint ahogy a valóságshow-k - nagy népbutítás, és csak a pénzről szól? Szabolcsban teljesen függő BK-drogos embereket lehet látni a műsor ideje alatt. Nem mondhatnám, hogy ez építő. (anti_BK)

- Nem hiszem, hogy ezek a történetek, amiket mi feldolgozunk a Barátok közt-ben, népbutítóak lennének. Sőt, kifejezetten voltak olyan történetek, amelyek az emberek érzékenységét ráirányították olyan témákra, amelyekről addig lehet, hogy nem ilyen hangnemben beszélgettek.

Ön szerint merre tart a magyar kereskedelmi televíziózás? A megfelelő irányba? (cool)

- Azt hiszem, hogy az elmúlt hat év kereskedelmi televíziózása túljutott a "gyerekbetegségeken", és mostantól egy olyan műsorszerkesztést követnek, ami a nézők igényeinek és kívánságainak inkább megfelelő, ezen túlmenően hajlanak a minőségre. Ezt az RTL Klub idei műsorstruktúrája nyilvánvalóan bizonyítja.

Milyen szerepet szánna a magyar királyi tévének? Láthatóan teljesen eltorzult, és elkanyarodott a közszolgálatiságtól. Úgy érzem, beteg a Magyar Televízió. (andromeda)

- Nagyon fontosnak tartom a közszolgálati televíziózást, és nem mindenben osztom az ön véleményét. Van még hely javulásra, és remélem, hogy ez be is fog következni.

Fotó: Varga Ferenc [origo]Beszéljen egy kicsit saját terveiről, életéről, elképzeléseiről. (ikork)

- Pillanatnyilag csak az új sorozat tölti ki a Barátok közt mellett meglévő időmet, és remélem, ez is annyira megérinti a magyar nézőket, hogy hosszú ideig mehet majd a tévében. Hogy ezután mi lesz, még magam sem tudom.

Hogy lett ön a producer? (ikork)

- Megkerestek, és egy rövid tárgyalás után mind a kettőnk véleménye (azaz a megrendelők és én) az volt, hogy próbáljuk meg.

Ön látja már, hogy ki az, akinek majd egyszer szívesen átadná azt a munkakörét? (cool)

- Igen, vannak kollégák, akik biztosan tudnák folytatni a sorozatot. Hogy az milyen lenne, más kérdés, hiszen mindenkinek más az elképzelése egy-egy történetről.

Nem érzi úgy, hogy az idősebb generáció már nem jut szerephez? (berta22)

- Úgy gondolom, valóban van egy tendencia, ami azt mutatja, hogy a fiatalabb generáció szerepeltetése vonzóbb a reklámozók számára, de a nézettségi adatok alapján úgy tűnik, a nézők számára is. Rengeteg kitűnő színész van ebben az országban, akik sajnos nem jutnak megfelelő fórumhoz, hogy tehetségüket meg tudják mutatni.

És Magdi néni élőben is olyan pletykás? (KicsiGolyo)

- Mindnyájan szeretjük Magdi nénit és az őt játszó Fodor Zsókát. Hááát, igaz, ami igaz, van, amikor nehéz kettéválasztani őket.