A filmstúdió segítségével Gulab 2013 nyarán újra az Egyesült Államokba utazott. Elsőosztályú jegyet vettek neki a gépre, több interjúban részt vett Luttrellel, a vörös szőnyegen sétálhatott a celebek között, az újságírók és a filmrajongók előtt, és gyakran állították meg, hogy megköszönjék neki, amiért megmentett egy amerikai katonát. A legkevesebb emléke ebből az időszakból, amikor Mark Wahlberg színésszel is találkozhatott, aki azt mondta neki:
Te voltál az igazi hős ebben a történetben!
Gulabnak tetszett a film, háromszor is megnézte – persze, tolmácsnak kellett vele mennie, hogy lefordítsa neki a párbeszédeket. A férfi elfogadta, hogy a mozi nem egy dokumentumfilm, hanem egy regényes történet, amelynek vannak valós elemei. Luttrelltől úgy tudta, a filmstúdió változatta meg a könyvet, hogy eladhatóbb legyen a mozi.
Luttrell egy magánbeszélgetés alkalmával azt ajánlotta neki, hogy a film bevételéből 50 százalékot kifizet majd az afgán férfinak, hiszen a történetet ketten élték át.
Amikor Gulab megkérdezte, készít-e erről egy szerződést a filmstúdió, a tolmács ezt válaszolta:
Ne aggódj, amit Luttrell mond, azt teszik. Megkapod a pénzt.
A volt kommandós, aki közben 60 ezer dollárt kért egy motivációs előadásért vállalatoktól, szervezetektől, és elindított egy saját ruhamárkát is, összehozta azzal a brit íróval, aki a Túlélő c. könyvet is segített megírni. Patrick Robinson, aki számos fikciós bestsellert jegyzett már, azért találkozott az afgán férfival, hogy Gulab elbeszélése alapján megírja a Túlélő másik főszereplőjének történetét is.
Luttrell azt mondta Mohammadnak, hogy a saját könyve bevételeiből senkivel nem kell majd osztoznia.
Amikor azonban Robinson és Gulab elkezdtek beszélgetni a történtekről, Gulabnak egyszer csak ijesztő felismerése támadt. Ő maga nem olvasta a könyvet – hiszen sem angolul, sem olvasni nem tudott – csak mások, főleg Luttrell elmondásából értesült a könyv tartalmáról. Ahogy Robinsonnal alaposan megbeszélték a történteket, kiderült a számára, hogy az író másképp ismeri az eseményeket, mint ahogy ő megélte azokat. És ezt csakis Luttrell adhatta elő neki így, jelentős eltérésekkel. Amikor megkérdezte Robinsont, hogy ezek a jelenetek úgy szerepelnek-e a könyvben, ahogy most hallotta, az író úgy felelt: persze.
Gulab ekkor jött rá, hogy a film a könyv alapján készült, és ha a film fikciós volt, akkor a könyv sem a valóságot írja le.
Ekkor megértette azt is, hogy Luttrell azért hívta meg Amerikába másodszor, hogy részt vegyen a film reklámkampányában, és Luttrell hősiességéhez díszletet adjon.
Hiszen az interjúk tartalmából nem értett meg semmit, és a tolmács csak akkor fordított neki, ha közvetlenül őt kérdezték.
Gulab ezeket a konfliktusos kérdéseket szerette volna megbeszélni a volt katonával, akinek megmentette az életét. Ezt éppen akkor vetette fel a tolmácson keresztül, amikor a CBS televízió 60 Minutes c. műsorában kellett volna szerepelnük. Luttrrell nagyon dühös lett, felpattant, kiabált Gulabbal, majd elrohant. A tolmács megragadta Gulab karját, és ezt mondta neki:
Mindenre, amit Marcus mond az interjúban, mondd, hogy úgy volt. Meglátod, ez jól jön majd neked.
Gulab ezután sokszor próbált beszélni Luttrellel, de
a volt katona akkor sem volt hajlandó találkozni vele, amikor Mohammad hazarepült
– holott az afgán férfi az ő birtokán vedégeskedett. A felesége Gulab táskájába tett több mint ezer dollár készpénzt, egy laptopot és különös módon több zoknit, majd taxit hívott neki, hogy vigye ki a repülőtérre.
Az afgán férfi azt állítja, igen,
Luttrellék valóban segítettek neki, és valóban kapott készpénzt is tőlük, de a 300 millió dollár bevételt hozó filmből egyetlen centet sem kapott, pedig Luttrell ezt megígérte neki.
Sőt, amikor megkapta a könyvről szóló szerződést – amelyet persze csak tolmáccal tudott értelmezni –, a legnagyobb meglepetésére azt olvasta benne, hogy
a könyv bevételeit háromfelé kell osztani, mert Robinsonnak és Luttrellnek is jár egyharmad.
Ráadásul a további felhasználási jogokról Gulabnak le kellett mondania. A férfi minden barátja, családtagja, de még a tolmács is azt mondta, utasítsa vissza ezt a szerződést, de Gulab annyira félt a táliboktól, hogy aláírta.
Joggal merülhet fel az olvasóban a fenti kérdés.
A helyzet azonban az, hogy amerikai különleges erők é a média kötelékében is sokan évek óta kétségbe vonják Luttrell történetének valóságtartalmát.
A kétkedők között van Ed Darack, aki a 3. tengerészgyalogos ezred 2. zászlóaljánánál volt „beágyazott" haditudósító. Ez az egység ugyanúgy részt vett a Red Wings-hadműveletben, mint Marcus Luttrell felderítőcsoportja. Darack ismerte tehát az akció résztvevőit, az eseményeket, tudta, az aszadabadi támaszponton hogyan vélekedtek a hadművelet sikertelen fejezetéről, olvasta a titkos jelentéseket és összefoglalókat a harcról, és mindezt megírta egy könyvben.
Darack azt mondta, hogy amint megjelent a Túlélő c. könyv, azonnal megrendelte, mert forrásként szerette volna felhasználni a saját művéhez. Egyidejűleg körbekérdezte a zászlóalj tisztjeit és katonáit, vajon Luttrell megkereste-e őket, hogy egészítsék ki információkkal, személyes élményekkel a történetet a hitelesség érdekében.
Mindanyian azt mondták, hogy Luttrell az ég egy adta világon senkivel nem beszélt a hadműveletről, vagy az ő kimentésükre indult egységek tagjai közül. És egyetlen bevetés utáni jelentést sem tanulmányozott át. Én viszont olvastam az ő jelentését, így amikor megvettem a könyvét, láttam, mekkora a különbség a kettő között. Szinte köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ezért a könyvet lehetetlen volt hiteles forrásként felhasználni.
Egy másik bíráló, aki nem hisz Luttrellnek, Michael Cummins,az 5. légi szállítású különleges csoport, a 5th Special Forces Group (Airborne) tisztje. Ez az egység kapta a feladatot a 2001. szeptermber 11-i terrortámadások után, hogy elsőként hatoljon be Afganisztánba, és kezdje meg a tálibok elleni harcot, illetve az ellenzéki csoportok támogatását. Cummins külön cikkben foglalta össze a Túlélő c. könyv és a film közötti eltéréseket.
A kritikusok között van John Ismay is, aki Navy SEAL-katonaként együtt szolgált Erik Kristensen korvettkapitánnyal. Kristensen volt az aszadabadi a gyorsreagálású erő vezetője, aki egy csapatot vitt a hegyekbe helikopterrel, hogy kimentsék Luttrellt és a társait. Kristensen és a katonái akkor haltak meg, amikor a gerillák RPG-vel lelőtték a helikopterüket, ahogy ezt feljebb írtuk.
Ross Schneiderman a Newsweek számára írt hosszú, oknyomozó cikket Mohammad Gulabról és Luttrellről. Az újságíró megkereste Marcus Luttrellt, hogy reagáljon az afgán férfi által elmondottakra, de
Luttrell csak az ügyvédjén keresztül adott rövid, elhárító választ.
Michael Adams, a különleges erők egykori tőrzsőrmestere, később egy magánvállalat katonai tanácsadójaként dolgozott, és a hadsereggel illetve a különleges erőkkel foglalkozó Special Forces Operation Report c. lap számára szakmai elemzést írt Luttrellről és az állításairól.
Adams azt írja az elemzésében, hogy
Luttrell csak az ügyvédjén és a szóvivőjén keresztül volt hajlandó rendelkezésre állni.
Amikor pedig a szóvivővel sikerült egyszer telefonon beszélnie, furcsán alakult a kommunikáció. Adamas ugyanis megkérdezte, hogyan kommentálja Luttrell azokat az eltéréseket, amelyek a könyve és később a saját maga által is másképp előadott jelenetek között vannak. Mire a nő így felelt:
A beszélgetésnek ezennel vége.
És letette a telefont.
Cikkünk folytatódik azokkal a részletekkel, amelyekbők kiderül, hogy Luttrell hazudott. Kérjük, lapozzon!