Vágólapra másolva!
Bolla Bendegúz kölcsönben a svájci Servette-hez igazolt az angol Wolverhampton Wanderers labdarúgócsapatától.

A 11-szeres válogatott védőnek nem lesz ismeretlen Svájc, ugyanis az elmúlt két idényt - szintén kölcsönben - a Grasshoppersnél töltötte.

- árulta el az M1 aktuális csatornának a 23 éves játékos, aki arról is beszélt, hogy voltak megkeresései a német első- és másodosztályból, valamint Csehországból és Görögországból.

Bolla szerint az nagy előny számára, hogy a Servette az Európa-liga csoportkörében szerepelhet, mert így az európai kupaporondon is megmutathatja magát, illetve tapasztalatokat gyűjthet.

"Az elmúlt két évben, amikor játszottam a Servette ellen, nagyon szimpatikus csapat volt. Minden évben megvolt az esélye, hogy bajnok legyen.

Azt gondolom, ez a mostani idényben is így lesz" - mondta Bolla, aki kifejtette, új együttese offenzív, sok rövid passzos futballt játszik, ezért szerinte a támadójátékával hívhatta fel magára a figyelmet.

Bolla a válogatott kapcsán kifejtette, sokszor beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a nyáron, ezért is volt fontos, hogy lezárult az átigazolása a nemzeti együttes következő összetartása előtt. Megjegyezte, pályafutása egyik legfontosabb szezonja előtt áll, tekintve, hogy ennek a végén rendezik a 2024-es Európa-bajnokságot.

A svájci bajnokságban legutóbb ezüstérmes genfi együttes nem kezdte jól az új idényt, ugyanis öt forduló után hat pontjával csak a nyolcadik helyen áll. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a belga Genket 11-esekkel még elbúcsúztatta, azonban a következő körben a skót Glasgow Rangersszel szemben alulmaradt, így került az El főtáblájára.