Vágólapra másolva!
Az új, tetrahidrogesztrinon (THG) nevű doppingszer nyomaira bukkantak a britek klasszis atlétája, Dwaine Chambers szervezetében - írta szerdai számában a Guardian című lap. Az újság úgy értesült, hogy a 100 méteres síkfutás Európa-bajnokát és edzéstársait egy bejelentés nyomán ellenőrizték versenyen kívül, még augusztus elsején a németországi Saarbrückenben.

Az új, tetrahidrogesztrinon (THG) nevű doppingszer valószínűsített feltalálója, Victor Conte egykor jazz-zenészként szerzett nevet magának. A korábbi basszusgitáros Walkin Fish művésznéven tagja volt a Common Ground, illetve a Tower of Power együtteseknek, majd a 70-es években dolgozott együtt a legendás Herbie Hancockkal is.

A 15 albumon közreműködő Conte a 80-as években váltott át a sport színpadára, s San Francisco mellett létrehozta a Bay Area Laboratory Co-Operative (BALCO) nevű táplálékkiegészítőket előállító céget, amely baseballozókat, amerikaifutballistákat, atlétákat (köztük Marion Jonest, Tim Montgomeryt, Kelli White-ot), továbbá teniszezőket (például Ivan Lendlt) látott el készítményekkel.

"Semmi rosszat nem tettem, mivel a THG nem szteroid, nem illegális, és nincs izomnövelő hatása. Ez nem tudományos, hanem politikai ügy, amelyben minden ellenem felhozott vád hamis" - jelentette ki az 53 éves polihisztor.