Ricciardónak jót tett, hogy Sainz megkergette, főnöke is méltatta őt
A McLaren pilótája kezdi elkapni a fonalat, de sokszor még érzi, hogy nem elég gyors.
A McLaren pilótája kezdi elkapni a fonalat, de sokszor még érzi, hogy nem elég gyors.
A londoni rendőrség továbbra is várja a szemtanúk jelentkezését.
A csapata szerint megrázták a történtek.
A McLarennél küszködő ausztrál úgy döntött, nem foglalkozik a szárnyaló Norrisszal.
Az ausztrál pilóta azt az autót próbálhatta ki, amivel a brazil legenda a második vb-címét szerezte.
Főnöke szerint az ausztrál pilóta előbb-utóbb formába lendül, Norrisnál a fejlődést emelte ki.
A McLarennél azt hihették, hogy Ricciardóra építhetik a csapatot, de Norris az úr a háznál.
Keményen versenyeztek, de Pérez azért elnézést kért Leclerc leszorítása miatt.
Norris szerint Ricciardo túl agresszív volt vele, ezért beszélni fog a csapattársával.
A McLaren és az Alpha Tauri pilótája többször is megvívott egymással, a végén nevettek rajta.
Kevin Magnussen nem várt lehetőséget kapott, amire nem mondhatott nemet.
A két utcai verseny után a csapatnak kedvezőbb helyszíneken folytatódik a sűrű szezon.
Az F1-es és IndyCar-istálló mellett 2022-től tereprali-csapatot is működtetnek.
A McLaren versenyzője szerint igazságtalanul büntették őt meg Bakuban.
Ron Dennisszel az F1 második legsikeresebb csapatává fejlesztette a McLarent. 68 éves volt.
A McLaren pilótája eleinte nem értette, milyen szabálysértést követett el a bakui időmérőn.
A McLaren pilótája szerint 2022-től jobb lehetőségei lesznek a jelenlegi csapatánál.
Sainz szerint Norris egy rakétát kap a következő versenyre, fordulhat a kocka a küzdelemben.
Lando Norris már a hétvége előtt üzent Carlos Sainznak arról, hogy mire számít tőlük.
A McLaren is elégedetlen, mert több futamon is hátrányba kerülnek szabálytalan autók ellen.