Nyíltan kritizálta korábbi csapatait Fernando Alonso
Az Aston Martin friss igazolása az autóbemutatón mutatott rá egy óriási változásra.
Az Aston Martin friss igazolása az autóbemutatón mutatott rá egy óriási változásra.
A spanyol pilóta elárulta, mi nyűgözte le leginkább a hétszeres világbajnokban.
Nem fukarkodott a dicsérettel a kétszeres világbajnok.
A Forma 1-ben mindössze hárman voltak képesek arra, amit a kétszeres világbajnok spanyol pilóta véghez vitt.
A kétszeres világbajnok hazai pályán, Jerezben teszteli az AMR22-t.
Az Aston Martin pilótája elárulta, hogy mit jelent számára egy kétszeres világbajnok mellett versenyezni.
Régi ismerősökkel is találkozott a kétszeres világbajnok.
Ugyanakkor szerencsésnek érzi magát, hogy Michael Schumacher csapattársa lehetett.
A brazil pilóta szerint a csapat kettészakadt azokban az időkben, és ez nem volt jó hatással az eredményekre sem.
Az Aston Martin teljesítményigazgatója úgy gondolja, a kétszeres világbajnok pilóta komoly nyomást fog gyakorolni a csapatra.
A korábbi világbajnok pilóta egy 108 millió forintot érő SUV-val repeszthet.
Fernando Alonso is jól érezte magát a monacói rendezvényen.
A spanyol pilóta hivatalosan vasárnap tölti az első napját az Aston Martinnál.
A kétszeres világbajnok versenyző szerint van olyan dolog, amit nem lehet tanítani, hanem magától kell jönnie egy pilótának.
Csak a Honda nevét ki ne ejtse előtte többé senki.
Az új istálló megjelenése óriási fordulatokat hozhat a sportágban.
Fernando Alonso korábbi versenymérnöke kitálalt a csapaton belüli szörnyű hangulatról.
A brit istálló a 7. helyen zárta a konstruktőri bajnokságot idén.
Az új csapatba igazoló spanyol pilóta elmondta, mit szeretne még mindenképpen megnyerni.
Még nem döntötte el, hogy apával vagy fiával.