Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrari szerencsétlenkedéséből, már az elnökkel is beszélt
A monacói pilóta a szezonnyitón történtek után kért találkozót a legendás márka első emberétől.
A monacói pilóta a szezonnyitón történtek után kért találkozót a legendás márka első emberétől.
A Ferrari pilótájának a kiesés mellett ez is fájhatott.
A Ferrari új csapatfőnöke elárulta, mi okozta a meghibásodást.
Leclerc beszélt arról is, hogy miért nem próbálkozott a végén a pole pozíció megszerzésével.
Charles Leclerc és Carlos Sainz is bizakodva várja a versenyhétvégét.
Charles Leclerc a bahreini teszten beszélt az új autóról.
Nem emlékszik rá, miről beszélgettek, mert csak egyetlen dologra tudott koncentrálni.
A monacói pilóta a Mercedesszel kapcsolatos pletykákról is megszólalt.
A Ferrrari pilótája szerint Verstappenen kívül van még egy versenyző, akiben minden megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen.
Charles Leclerc és Carlos Sainz jól szórakozott, ami nem is csoda, hiszen rögtön autóba pattanhattak.
Újra felbőgött a legendás motor.
A Ferrari pilótája világéletében a 7-es rajtszámmal versenyzett.
Az új Ferrari-főnök szerint még nem téma Leclerc szerződése a Ferrarinál.
A Ferrarinál már a monacói pilóta helyére is van egy egyértelmű kiszemelt.
A monacói pilóta nyilatkozott a részletekről.
A francia versenyző szerint érettebb lett a tavalyi szezon óta, és fejben is sokat erősödött.
A Chicago Bullsnak hoztak szerencsét a Forma-1-es pilóták.
A Ferrari monacói pilótája már alig várja, hogy újra autóban üljön.
Az elérzékenyült versenyző óriási meglepetésekkel is készült.
Három éven keresztül alkottak egy párt.