Sikk lett bojkottálni az olimpiai megnyitót

Vágólapra másolva!
Sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem vesz részt a pekingi nyári olimpia megnyitóünnepségén - közölte maga a német diplomácia irányítója pénteken, az európai uniós külügyminiszterek találkozójának színhelyén, a szlovéniai Brdóban. A politikusok - csakúgy, mint Ivan Gasparovic szlovák államfő és Robert Fico kormányfő - ezt azonban nem bojkottnak, hanem jelzésérték nélküli távolmaradásnak szánják. A bojkott mellett döntött viszont pénteken az egyik legjobb norvég kerekes, Thor Hushovd. Hendrey Tibor, a Tibetet Segítő Társaság elnöke mindeközben azt kérte nyílt levelében, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke se vegyen részt a megnyitón, továbbá azt javasolja a magyar sportolóknak, ne fogjanak kezet kínai hivatalnokokkal.
Vágólapra másolva!

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szerint helytelen döntés lenne a pekingi olimpia bojkottja. A demokrata párti házelnök - aki egyébként régóta bírálja Kínát emberi jogi teljesítménye miatt - pénteken közleményben nyilvánított véleményt: a nyári játékok bojkottja szerinte méltánytalan kárt okozna az amerikai sportolóknak, akik keményen készülnek a megméretésre.

Pelosi szerint annak ellenére sem indokolt az olimpiától való távol maradás, hogy "a kínai kormány nem volt képes ígéreteinek megfelelően javítani az emberi jogok tiszteletben tartásán Kínában és Tibetben".

A demokrata politikus, a harmadik legmagasabb rangú amerikai politikai személyiség korábban azt hangoztatta: a Kínához fűződő üzleti és politikai kapcsolatokat csak abban az esetben lehet elmélyíteni, ha Peking javít emberi jogi teljesítményén. Megismételte azt a korábban is hangoztatott véleményét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hibát vétett, amikor Kínának ítélte oda a játékok megrendezésének jogát.

Kijelentette: az olimpia alkalmat kell, hogy nyújtson a vélemények szabad kinyilvánítására. Szorgalmazta, hogy amikor az olimpiai láng áprilisban a kaliforniai San Franciscón halad majd keresztül, mindenki fejtse ki nézeteit Kínáról. Pelosi asszony az észak-kaliforniai várost képviseli a washingtoni kongresszusban. A kaliforniai város az egyetlen Észak-Amerikában, amely fogadja a lángot.

Pelosi a múlt héten Indiában meglátogatta a dalai lámát, akivel a Kína-ellenes lázadásról tárgyalt. A Tibet önállóságáról hallani sem akaró pekingi vezetők bírálták az amerikai házelnök útját. Pelosi pénteki közleményében megállapította: a szabadságszerető népeknek szerte a világon el kell ítélniük a kínai erőszakos elnyomást Tibetben, máskülönben "elveszítjük erkölcsi jogunkat arra, hogy az emberi jogok mellett bárhol a világon felszólaljunk".

A liberális The Washington Post a héten olimpiai szégyent emlegetett Peking kapcsán, a lap szerint a nyári játékok az elnyomás kirakatává válhatnak. A jobboldali The Washington Times bojkottra szólított fel. George Bush közben a Fehér Ház szóvivőjén keresztül tudatta: "sportrajongóként" látogat majd a pekingi játékok megnyitójára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!