Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Cikksorozata harmadik részének címe: "Műprolik és parasztok". Ebben esik szó - sok más fontos színháztörténeti részlet mellett - a Horváth Árpád Színészkollégium 1947-es megnyitásáról, ahogy a vélhetőleg felülről befolyásolt „diákdiktatúra" kialakulásáról is. Kollégiumi diákvezetők is üldözték, alázták a kommunista eszméktől kicsit is idegenkedő tanárokat, hallgatótársakat. A következmények: öngyilkosságok, lelki megroppanások, kirúgások. Megköszönném, ha röviden összegezné a kollégium megalapításának motivációját, a diákdiktatúra „lényegét".
Röviden bajos lesz. De próbáljuk meg. A mélyből felemelő írói-egyházi, társadalmi mozgalom már a világháború előtt is kutatta és gyűjtötte az új nemzedék ígéretes ifjait. 1945 után a mozgalom átfogó társadalmi programmá emelkedett, hogy a falvakból, proletár környezetből érkező nehéz sorsú fiatalok bölcsészeti, műszaki, művészeti téren tanulhassanak. Lakhatás, ellátás, otthoniasság dolgában a kollégiumi rendszer ígérte az egyéni és a közösségi reményt az ország holnapjának. A vidékről érkezett és felvett színi akadémista fiatalok java először egy romos villába költözött, ahol matracokon aludtak, inkább éjjeli menedékhelyen éltek, mint közösségi házban. Egyébiránt nem egy helyen, hanem a főváros különféle ifjúsági szállásain laktak a hallgatók, volt, aki a háborús sebesüléseket szenvedett Uránia Házban aludt. Hogy együtt és méltó környezetben éljenek, tanuljanak a diákok, Gobbi Hilda vezetésével mozgalom indult. Bútorok, berendezési tárgyak mellett pénzre is szükség volt, a gyűjtés érdekében rendezett események egyik híres akciója a művészmatiné, amit 1946 májusában Felvételi vizsga címen hirdettek.
A rendezvényen jeles művészek (Bajor Gizi, Lukács Margit, Várkonyi Zoltán, Rátkai Márton) azzal a verssel, jelenettel szerepeltek, amit egykor az akadémiai felvételin is mondtak. Az egyéni adományokból, a Főváros, a Nemzeti, a Madách és a Vígszínház felajánlásaiból összegyűlt pénzzel a romokból megújult villát Horváth Árpádról nevezték el.
Méltó gondolattal, mert a Nemzeti egykori rendezője, a debreceni Csokonai Színház tragikus sorsú igazgatója, akit 1944 decemberében a nyilasok kivégeztek, így személyes sorsa szakmai és erkölcsi-politikai utalással is méltó hivatkozásnak mutatkozott.
Arról nincs értesülésünk, hogy a fiatalok mit ismertek meg Horváth életéről, munkásságáról. Aligha sokat és súlyosat, mert az illegalitás őt jelölte a Nemzeti igazgatójának, ám halálának hírére Major Tamás miniszteri jóváhagyás nélkül, rögvest beült a direktori székbe. Ilyenképpen Major sugárzási körében Horváth Árpád dicséretét pianissimóban volt tanácsos zengeni. Tudta ezt Bajor Gizi is, amikor 1947. március 9-én a Stefánia úti Horváth Árpád Kollégium avatásán néhány futó, kedves fordulattal idézte a névadó alakját. A kitüntetett szónok Károlyi Mihályné volt, akinek a diákok mellett Gerő Ernő, Révai József, s a később is gyakori vendég Rajk László tapsolt. A Horváth Teri, Szirtes Ádám, Soós Imre nevével jelzett, jobbára iskolahiányos nemzedék érkezett, mely előkészítő osztályban igyekezett pótolni irodalmi, művészeti ismereteit. Fényes tekintettel, gyanútlan, világmegváltó lobogásban éltek;
a csillagok ragyogásáról és a traktorok zenéjéről egyként énekeltek, és olykor meneteltek Pest utcáin is.
A nappali szorgalmatos tanulások a késő estében, gyakran hajnalban végződtek. Elvi-mozgalmi viták jegyében az inkvizítori processzusok jelszava: „A Horváth Árpád Kollégium a nép fiainak kollégiuma, a polgári származásúaknak itt semmi helye nincs". Rákosi Mária, az Akadémia diáktitkára írta a kollégistákról:„Felelős optimizmussal készülnek, hogy az urak bohócai helyett a nép dolgozó művészei legyenek, hogy végrehajtsák feladatukat, s az eddig korrupt és elaljasító színészvilágot becsületes művészek becsületes közösségévé tegyék" (Ifjúság, 1947/16).
Rákosi Mária 1947-ben végzett, kis ideig Gábor Miklós felesége, 1950-ben az ÁVH beszervezte, s a Madách Színház alkoholistává züllött színészeként halt meg 1981-ben.
Kovács András, a Kollégium igazgatója így beszélt a kollégisták életről: 37 százalék munkás, 25% paraszti származás, 15% értelmiségi, „a többi kispolgári". Napirend: 1/7-kor kelés, reggeli után orosz és francia óra. 8-tól este hatig a főiskolán tanulnak, majd esténként marxista-leninista szeminárium. Szombat és vasárnap koncertek. Azt is tudatja Kovács: „majdnem minden este" Major vagy Hont meglátogatja a kollégiumot. Havonta egy szovjet regényt is elolvastak a diákok, amit közösen megbeszéltek. A NÉKOSZ tagjaként a szervezet politikai bizottságának irányát tekintették meghatározónak. Kor-kóstolóként az esti „szeminárium" hangulatáról Pándy Lajos Súgópéldány című emlékiratából (2006) idézzünk:
Gobbi Hildát úgy rúgták ki az általa alapított kollégiumból, hogy a lába se érte a földet! A magukat "Dózsa ivadékainak" valló ifjoncok sárral dobálták meg az embert, akinek a létüket köszönhették. Ha Gobbi polgár, akkor én is az vagyok! - mondtam, s azzal repültem én is, osztálytársammal, Bay Gyulával együtt, aki - valódi munkásszármazék létére! - ugyancsak polgárnak vallotta magát.
Az inkvizíciók hangosai: Bacsó Péter, Kovács András, Jancsó Miklós, Kazimir Károly, róluk az ötvenhatért halálraítélt, majd kegyelemben részesült Obersovszky Gyula is beszámolt. Ha a kollégium mozgalmi programját nézzük, és Kovács nyomán jól számoljuk, az üldözés 1948 őszétől a 23 százalék ellen erősödött. Mensáros Lászlót kirúgták, Várkonyi Zoltán se tudta megmenteni. Körmendi János (Sugár Róberttel írott) emlékirata a távolság ironikus fényében egyben önkritikus hangoltságban is döbbenetes pillanatokat idéz fel a „lelki terror" idejéből.
Márkus László pedig így összegezte: átfélte azokat az időket.
Miként, miért változott meg a diákdiktatúra? Hogyan jött létre a „bolsevik-komisszár világ?"
Fokozatosan. Politikai ingerek nyomán. 1948 nyarán rendeletileg megszüntették a nagyra becsült Széll József vezette, s igen rangos Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját, ahol jeles színészek, Gobbi Hilda, Apáthi Imre és mások tanítottak. A döntés azt is jelentette, már semmiféle más tanoda, magániskola nem adhatott színészetre jogosító igazolást, csak Hont Ferenc állami műintézménye, melynek mozgalmi és ideológiai központjaként működött a Kollégium. Mert a színészképző diákságát átirányították a Főiskolára, ahol származástani, káderezési-ideológiai és kirúgási pogromot bonyolított az előbb nevezett műproli-kommandós társaság.
Jancsó Miklós a Fényes szelek című filmjében kegyetlenül elbeszéli azokat az időket. Noha Horváth Teri Sári-gyöp című poétikus emlékiratának személyességét is érteni méltányos: mélyszegénységből érkeztek, meleg otthont, ösztöndíjat kaptak, a magyar és a világ művészetének remekműveit ismerhették meg az órákon.
És még diákok, amikor az ország ünnepli őket, Szirtes Ádámot a Talpalatnyi földben, Horváth Terit és Soós Imrét a Ludas Matyiban. Nem látták a mélységét annak, hogy az ön- és más-gyötrésében a diktatúrás hűség tűzpróbáit élték.
Minthogy a politikai változásokat kérdezte, kérem, Ádám, figyelje a bolseviki politika dramaturgiáját!
1949 telén a többfordulós „népi" kirúgós mi(ni)sztériumjáték befejeződött. Márciusban Major Tamás főrendezésében az Ifjú gárda bemutatója még egy Petőfi nevével jelzett új, ifjúsági színházat hirdetett. Fagyeljev jelenetezett regényét Gábor Miklós (Oleg Kosevoj) mellett a Horváth Árpád Kollégium diákjai (Soós Imre, Berek Kati, Horváth Teri, Szemes Mari, stb.) folyamatosan játszották az augusztusban Budapesten rendezett VIT-ig. Időközben tornádó csapott a közéletbe: május 30-án Rajk Lászlót letartóztatták. Július 3-án Hont Ferenc még bezárta a Főiskola tanévét, melyen diadalosan közölte: a hallgatók 59%-a munkás-paraszt származású.
A végzős diákok nevében a nagyhangú és öntudatos osztályharcos, majd a forradalom egyetlen színész áldozata, Földes Gábor beszélt, Ladányi Ferenc pedig a következő tanév munkatervét ismertette.
Július 10-én délután a NÉKOSZ III. rendes közgyűléséről így tudósít a Szabad Nép: „A NÉKOSZ kéri a kollégiumok feloszlatását." (VI. 12.)
'49 tavaszán Major Tamás lakásán az államosítás jegyében elvtársi-baráti körben kiosztották a fővárosi és vidéki színi direktorságokat, így a kommunista párt minden téren átvette a hatalmat.
Hontra visszatérve: 1949. július 23-án a Szabad Népben Személyi kultusz címmel egy glossza jelent meg, érintve Hontot is, miszerint a Színészek Lapjában neve többször szerepel, mint Rákosié vagy Sztáliné. Egy hétre rá már a párt pörölye, Patkó Imre néven csapott „Burzsuá befolyás" című, egyetemi pártszervezeteket támadó cikkében (Szabad Nép, VII.31.). Amelyből kiderült: a Főiskola pártszervezete fölött egy, a „Hont aktívá"-nak nevezett ifjú testület diktált, fő hangadó: Kovács András. Jó kis politikai abszurd: Kovács mint „népi" elem a Győrffy kollégiumból igazolt a Horváth Árpádba, ahol pártvezetőségi tekintéllyel működött, noha 48 nyaráig nem volt a KMP tagja.
Major politikai fúrópajzsa jövőlátó és -alakító erővel, virtuózan működött, mert a tavaszi színházosztozáskor már Hontot megfosztotta színi direktorságától.
A Szabad Nép pörölycsapásából az is kiderült, hogy a filmesek órái elmaradtak, azt elfelejti közölni, hogy Balázs Béla májusi halála nagyban oka ennek, de az már a szervezetlenségé, hogy a végbizonyítványok körül is zűrzavar alakult ki. Hont, akit márciusban Kossuth-díjjal tüntettek ki, a nyáron már főiskolai, színházi és filmes posztjától megszabadítva meredt a világra és elvtársi holnapjára. A kommunista uborkaszezon szeptemberre beérett. Nyilvánvaló lett: a népi kollégiumok szanálásának ürügyoka Rajk László vádiratában áll, merthogy a NÉKOSZ-kollégiumok „agitátorai" is a nacionalizmust, és a Tito-barátságot szolgálták (Szabad Nép, 1949. IX. 17.).
Bacsó Péter Úttörők című készülő filmjét, mely a kollégistákkal készült, leállították és betiltották. Horváth Árpád neve őszre eltűnt a Stefánia úti villa homlokáról.
Átmenetileg Bányai Lajos igazgatta a Főiskolát, majd érkezett Simon Zsuzsa. Aki a párt megbízható kádere, a Belvárosi Színházat vezette, miután Bárdos Artúrt a demokratikus kultúrpolitika megfosztotta teátrumától, s Amerikába távozott. Simon 1950. március 15-én Kossuth-díjat kapott, s ősztől az Uránia Ház direktori szobájába költözött hat esztendőre.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
