Társoldalunk:

Pályán az új Renault, több csapat is megkezdte a munkát Barcelonában

2020.02.17. 11:46

Több F1-es csapat is megkezdte a munkát a szezon előtt tesztelésnek otthont adó Barcelonában, ahol először mutatta meg idei autóját a Renault-t, de pályára gurult a McLaren, a Haas és a Williams is.

Noha az első háromnapos szezon előtti teszt február 19-én, szerdán veszi kezdetét, már négy csapat is próbára tette idei autóját a kollektív gyakorlásnak otthont adó Circuit de Catalunyán. Hétvégén a McLaren tudta le első idei forgatási napját a múlt héten bemutatott MCL35-össel, majd ma következett a Williams, a Haas és a Renault. A négy istálló közül utóbbi pályára lépése a legérdekesebb, hiszen a franciák most mutatták meg először idei versenygépüket, az RS20-at.

Az első kép a Renault idei autójáról, amint Esteban Ocon kihajt vele a garázsból - Galéria!Forrás: Renault F1 Team

A Renault sok F1-rajongó unszimpátiáját kivívta azzal, hogy "autóbemutatóján" csak olyan rendereket közölt az idei modellről, amelyek annak csupán egyes részleteit láttatják, így nemhogy kész konstrukciót nem mutatott be, hanem gyakorlatilag semmit nem fedett fel az új kocsiról. Most viszont megjelent az első kép az idei gépről, jóllehet, túl sokat ez sem mutat, ráadásul fekete-fehér.

Annyi mindenesetre kivehető belőle, hogy a festés nem változott számottevően, a részletek azonban nem látszanak, sem a Marcin Budkowski ügyvezető által beígért megváltoztatott első és hátsó felfüggesztés, sem az „egy dolgot kivéve minden elemében más" karosszéria.  

Később megjelent egy, a hivatalosnál jóval többet mutató kép, amit a Redditre töltött fel az egyik felhasználó. Ebből kiderül, hogy a Renault teljesen átalakította a tavalyi autó orrát, és a Mercedes által bevezetett vékonyabb orrkialakításra állt át.

A franciák autójánál jóval több minden volt kivehető az első métereit szintén ma, Barcelonában megtevő Haas VF20-asból, amelyről a csapat korábban már közölt rendereket, igazi valójában azonban most, az istálló közösségi oldalára feltöltött videón pillanthattuk meg először a tavalyi fekete-arany festéssel szakító amerikai gárda 2020-as konstrukcióját.

Pályán a Haaas 2020-as autója

Ugyanígy tett a Williams is, amely nem sokkal azután, hogy szintén rendereken megmutatta idei gépét, az FW43-ast, már meg is kezdte forgatási napját a katalán pályán, amivel már most jobban áll, mint tavaly, amikor nemhogy bejáratni nem tudta azévi kocsiját, hanem az első két tesztnapot is kénytelen volt kihagyni. Ezzel szemben most George Russell segítségével 100 km-en keresztül ellenőrizhetik, hogy minden rendben van-e az új konstrukcióval, szerdán pedig azonnal nekiláthatnak az érdemi munkának.

A Williams már most előrébb tart, mint tavaly ilyenkor - Galéria!Forrás: Williams Racing

Jól áll a McLaren is, amely már a hétvégén bejáratta az MCL35-öst, és még egy kis kerékcsere-gyakorlásra is volt ideje. Az első tesztnapot szerdán rendezik, két nappal azt megelőzően pedig már a mezőny nagy része kipróbálta idei autóját, az említett csapatok mellett a Mercedes és a Red Bull Silverstone-ban, az Alfa Romeo Fioranóban, az Alpha Tauri pedig Misanóban tudta le a bejáratást. Egyedül a Ferrari és a Racing Point adós még a pályára lépéssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK