Társoldalunk:

Hamilton megmondta, mitől lesz több előzés az F1-ben

2018.03.04. 09:15

A négyszeres világbajnok rendszeresen felveti, hogy nem lehet rendesen versenyezni az F1-es autókkal. Most újabb okot talált, ami ezt nehezíti. Korábbi főnöke egyetért vele.

A glória megjelenésétől eltekintve idén is látványos autókkal rukkoltak elő az F1-es csapatok, a vonatkozó szabályok változatlansága miatt azonban nincs ok feltételezni azt, hogy sokkal több előzés lenne majd a versenyeken, mint tavaly. 2017-ben jelentősen csökkent a helycserék száma a futamokon és Lewis Hamilton szerint az egyre csak hízó autók is rontják a lehetőségeket.

„Az autók évről évre egyre nehezebbek és ez befolyásolja a féktávokat is – mondta Barcelonában. – A fékek már most is a határon vannak, az elmúlt évek során ez a technológia elérte a szénszál ipar határait. Ebből adódóan a hűtés is egyre nagyobb gond, de ezt a tavalyi tapasztalataim alapján a csapat megoldotta. Idén kicsit gyorsulni fogunk, ez jobb fizikai felkészültséget igényel, ez így helyes.”

Hamilton könnyebb autókat szeretneForrás: Daimler AG/Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

Hamilton azt viszont leszögezte, reméli, hogy az autók nem lesznek még nehezebbek a továbbiakban. „Jövőre az ülés és a versenyző összesen 80 kilós lehet – mutatott rá a nemrégiben bejelentett szabályváltozásra. – Akár testépítő is lehetek jövőre és elérhetem a nekem tetsző strandalakot” – tette hozzá a 68 kiló körüli sportoló.

A könnyebb autók mozgékonyabbak és ezeket én jobban szerettem, mert könnyebb velük előzni és csatában könnyebb manőverezni velük. A nehezebb autók lassabbak és e téren azok is maradnak”

Az F1-ben a minimum súlyt 1961-ben vezették be, akkor 450 kg-ban határozták meg ezt, de még a ’80-as évek végi turbós szörnyetegek is csak 540 kilósak voltak. A V8-as korszak végén 605 kg volt az elfogadott, majd 2011-től, a KERS újbóli bevezetésével kezdődött az autók elhízása, ami 2014-ben a hibrid erőforrások, majd 2017-től az új karosszéria-szabályok miatt folytatódott. Idén minimum 734 kilósnak kell lenni egy F1-es autónak.

A Williams-nél egyetértenek HamiltonnalForrás: DPPI/Dppi

„A Formula-1-es autók sprintversenyekre valók, egy időmérős körön hihetetlenül gyorsnak kellene lenniük – nyilatkozta Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója. – Egy 300 kilométeres, másfél órás futam is viszonylag rövid. Ezek nem hosszútávú versenyekre készített autók, a súlyuk mégis már azokat közelíti. Ezzel szerintem kezdeni kell valamit.”

Lowe szerint a köridők még mindig jók, mert nagyteljesítményű erőforrásokat használnak és a leszorítóerő is a legjobb az F1 története során.

„Viszont a súly is hihetetlenül nagy és ezt újra rendezni kell” – szögezte le, majd a barcelonai 10-es kanyar kapcsán megjegyezte, szerinte ott lehet a legjobban látni, hogy az autók nehézkesen mozognak a súlyuk miatt. Elmondta, ha rajta múlna a 2021-es szabályok megírása, ő „jelentős” súlycsökkentést tervezne.

A glória miatt is nehezebbek az autókForrás: DPPI/Florent Gooden

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója azt ígérte, hogy még az év első felében kiadják a 2021-es szabályok tervezetét, Lowe szerint ebben alaposan át kell gondolni, hogy gazdasági és műszaki szempontból milyen autókat készítenek majd, mert a súlycsökkentés összetett, több tényező átalakítása révén érhető el. Rámutatott, hogy a hibrid erőforrások és a glória is megnehezítette az autókat.  

A 2017-es szezon előtt a csapatoknak adta [plusz] 10 kilót a glória miatt, de azt akkor nem vezették be

– mondta. – Ezt a csapatok fel is falták még a glória nélkül is, mert a 2017-re vonatkozó becslések a súly terén nagyon pontatlanok voltak. Nagyobbak lettek a kerekek, a karosszériák és a 2017-es szabályok más téren is nagy nyomást fejtettek ki. 2018-ra aztán újabb 5 kilót kaptunk a glória miatt, de ez is sokkal kevesebb annál, mint amekkora súlytöbbletet okoz az autón.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK