Társoldalunk:

Betiltják a szélcsatornákat az F1-ben

2015.09.18. 16:46

A Stratégiai Munkacsoport legutóbbi ülésén komoly változásokat szavaztak meg, az erőforrások árát is jelentősen csökkentenék. Szeptember végén a Motorsport Világtanács is elfogadhatja a javaslatokat.

Az Autosport értesülései szerint a hat Forma-1-es csapatot, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Formula One Management (FOM) képviselőit tömörítő Stratégiai Munkacsoport a legutóbbi ülésén megszavazta a szélcsatornák bezárását, a motorgyártókat pedig arra köteleznék, hogy az eddiginél olcsóbb áron adják el az erőforrásaikat.

A szélcsatornák betiltásának lehetősége az utóbbi években többször is felmerült, de több csapat is ellenezte a felvetést. A létesítmények működtetése ugyan rendkívül költséges, de sokak szerint csak a segítségükkel lehet hatékony aerodinamikai teszteket végezni. A Ferrari technikai igazgatója, James Allison áprilisban például úgy nyilatkozott, „őrültség" lenne a szélcsatornák bezárása, mivel jelenleg még nincs helyettük megbízható alternatív technológia.

Allison akkor azt mondta, a számítógépes áramlástani modellezés (CFD) a szélcsatornától függetlenül még nem működik hatékonyan, márpedig úgy tűnik, a csapatoknak a jövőben mégis az új módszerre kell támaszkodniuk. Jelenleg a szélcsatorna és a CFD használatát is korlátozzák, de az utóbbira vonatkozó szabályokon enyhíteni fognak.

A Ferrari technikai igazgatója korábban őrültségnek nevezte a szélcsatornák betiltásátForrás: AFP

Az Autosport úgy tudja, a Williams, a Ferrari és a Mercedes a szélcsatornák megtartása mellett szavazott, a McLaren, a Red Bull és a Force India viszont támogatta a betiltásukat. A 6-6 szavazattal rendelkező FIA és FOM az utóbbi istállókkal értett egyet, ezért többségi szavazattal döntöttek a létesítmények betiltásáról.

Olcsóbb motorok

Többségi szavazattal döntöttek arról is, hogy a motorszállítók ezentúl csak egységesen meghatározott áron adhatják el az erőforrásaikat a partnercsapataiknak. Az istállók jelenleg évente 15-20 millió fontot költenek a motorokra, a javaslatnak megfelelően azonban jóval kevesebbet kellene fizetniük. A legújabb specifikációjú motorok maximum 12 millió euróba (körülbelül 9 millió fontba) kerülnének, de lehetőség lenne egyéves erőforrások vásárlására is, ezekért nem lehetne 8 millió eurónál (6 millió fontnál) többet elkérni.

A sebességváltók árát 2 millió euróban korlátoznák, ami egyes csapatok esetében a jelenlegi ár felét jelentené. A sebességváltók árának csökkentését egyébként csak két csapat, a McLaren és a Force India támogatta, de az FIA és a FOM szavazatai mégis a költségcsökkentés irányába billentették a mérleget.

Ahhoz, hogy a Stratégiai Munkacsoport javaslatai hivatalosan is érvénybe lépjenek, először az F1 Commissionnek, majd a Motorsport Világtanácsnak is el kell fogadnia őket. Az utóbbi szervezet legközelebb szeptember 30-án ülésezik Párizsban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!