Társoldalunk:

Grosjean elismerte, az ő hibája volt az ütközés

2015.06.08. 12:26

A Lotus nem tudta fenntartani az időmérőn mutatott teljesítményét, de így is elégedettek a Kanadában megszerzett pontokkal.

A dobogós álmokat ugyan nem tudta valóra váltani, de így is az idei szezon eddigi legerősebb teljesítményét nyújtotta a Lotus párosa Kanadában. Romain Grosjean és Pastor Maldonado az 5-6. helyen haladt, de a francia egy lekörözés során összeakadt Will Stevensszel, így be kellett állnia egy hosszú, nem tervezett kerékcserére, és öt másodperces büntetést is kapott, amely viszont végül nem befolyásolta 10. helyét. Kissé lehangolt volt a történtek miatt.

„Sajnos az autónk ma nem tűnt olyan erősnek, mint az időmérőn, de azért így is nyomhattam rendesen. Néha nehéz a forgalomban közlekedni, most is feltartottak párszor, pedig kék zászlók is voltak” – magyarázta, a balesetről pedig azt mondta: „Azt gondoltam, már elhaladtam a Manor mellett, de gyorsan kiderült, hogy nem így történt. Ez egyedül az én hibám volt, elnézést kérek érte. Versenyzőként mindig tanul az ember” – ismerte el, miután csütörtökön kioktatta Max Verstappent.

Grosjean hibája után Maldonado (képünkön) végzett előrébb a Lotus házi versenyébenForrás: Lotus F1 Team

Grosjean és Stevens összeakadásáig Pastor Maldonado szinte árnyékként követte csapattársát, így megörökölte tőle a 6. helyet. Felipe Massát viszont nem tudta maga mögött tartani, ahogy Sebastian Vettelt sem, aki egyszer a bukótérbe is kiszorította a venezuelai pilótát. Ő viszont nem zavartatta magát a történtek miatt, és inkább a jövőbe tekintett: úgy véli, a továbbiakban is sikeresek lehetnek.  

„Jó versenyünk volt” – mondta a 7. helyezett. „Elég korán ki kellett állnunk, hogy nyerjünk egy helyet Nico Hülkenberggel szemben, ami trükkössé tette a futam későbbi szakaszát, mert képtelen voltam védekezni. Örülök a csapat sikerének, mindkét autónkkal pontokat szereztünk, folytassuk is így!” – zárta.

Nick Chester, a Lotus technikai igazgatója is elégedett volt a futam után, de elárulta, a szombati és vasárnapi teljesítményük közötti különbséget fontos lesz megérteniük. „Az időmérőn jól mentünk, de a futamon elvesztettünk némi tempót, amit az ausztriai látogatásunk előtt meg kell vizsgálnunk. Mindent összevetve, jó alapokra építkezhetünk az előttünk álló futamokra” – jelentette ki a brit szakember.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!