Társoldalunk:

Hamiltonnak maradnia kellene a McLarennél

Egykori csapattársa, Heikki Kovalainen azt tanácsolja Lewis Hamiltonnak, hogy ne hagyja el a McLarent, hiszen ott minden eszköz a rendelkezésére áll a győzelemhez.

Bár a sajtóban Heikki Kovalainen neve is felmerült Lewis Hamilton lehetséges utódjaként a McLarennél, a finn arra biztatja egykori csapattársát, hogy ne fogadja el a Mercedes ajánlatát. A németek állítólag kedvezőbb anyagi feltételekkel kínálnak többéves szerződést Hamiltonnak, aki egyelőre nem döntötte el, hogy elhagyja-e az őt gyerekkora óta támogató McLarent. Kovalainen szerint hibát követne el, ha a jóval szerényebb eredményeket felmutató Mercedest választaná.

"Én maradnék a helyében" - nyilatkozta a Daily Mailnek a 2008-as és 2009-es idényt a McLarennél töltő finn.  "A McLaren nagyszerű csapat, minden évben a bajnoki címért küzdhetnek, vagy legalább a közelébe kerülnek. Ha nehézségeik támadnak, mindig vissza tudnak vágni. Tapasztalatból mondom, hogy remek létesítményeik és nagyszerű szakembereik vannak. Minden hozzávaló a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy sok futamot nyerjenek."

"Nehezen találna ennél jobb csapatot" - folytatta Kovalainen, bár hozzátette: nem ismeri eléggé az ügy részleteit ahhoz, hogy komolyabb véleményt formáljon. "Végül Lewisnak kell döntenie - az ember néha úgy érzi, hogy szüksége van a változásra."

Hamilton közben továbbra sem hajlandó elárulni, folytat-e tárgyalásokat a Mercedesszel, bár nem tagadja, hogy gondolkozik a váltáson. A sajtóban keringő, napról napra megújuló pletykák azonban zavarják, hiszen ő csak az idei világbajnokságra szeretne koncentrálni. "Nem tudom, mit hoz a jövő" - nyilatkozta a CNN-nek. "Rengeteg spekulációt hallok, és ilyenkor én magam is azt gondolom: 'Mi a fene történik itt, mi ez az egész?' "

"Ahogy mondtam, én továbbra is arra összpontosítok, hogy megnyerjem a világbajnokságot" - jelentette ki a brit, aki 37 pontos lemaradással a tabella második helyét foglalja el Fernando Alonso mögött. "Nincs időm arra, hogy mással foglalkozzak - ez a többiek dolga, akikkel együtt dolgozom."

KAPCSOLÓDÓ CIKK