Max Verstappent a Holland Nagydíjon sem tudták megállítani - íme, az élő közvetítésünk
2023. augusztus 27. 14:52
A 25 éves hazai kedvencnek ez már az idei nyolcadik és pályafutása 28. pole pozíciója. A futamon sem lesz könnyű megállítani.
A Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz megúszta a rajthelyes büntetést a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzése után, azonban Juki Cunodát három pozícióval hátrébb sorolták Lewis Hamilton feltartásáért.
Aki járt már Hollaandiában, az tudja, hogy szinte mindenhol ez a kép fogadja az embert. Az F1-ben sem lehet ez másként.
A szurkolókra biztosan nem lesz panasz a Holland Nagydíjon.
Ha lehet hinni az időjárás előrejelzéseknek, akkor nem ússzák meg a versenyzők az esőt. Ez talán Verstappenen kívül mindenkinek jó hír lehet, ugyanis a hollandot maximum az időjárás állíthatja meg az előzetes esélylatolgatások alapján.
Készen állnak a versenyzők a futamra, percek kérdése és felbőgnek a motorok.
Utána meg jön végre a várva várt futam.
Legalábbis az Aston Martinnál így látják.
A pilóták már felálltak a rajtrácsra. Közben komolyan beborult az ég.
Verstappen jó kapta el a rajtot, maradt az élen. Egyelőre még száraz a pálya...
Verstappen mögött maradt Norris, mögé Alonso jött fel a harmadik helyre.
Közben egyre több az esőcsepp, nagy izgalmak várhatóak.
Szakad az eső néhány kanyarban, lehet ki is kell jönni azonnal a boxba.
Sokan jöttek ki, többek között Leclerc és Pérez is.
Az interekkel óriási tempót lehet autózni a slickekkhez képest. De sokan nem akarnak váltani.
Russel az élen, Verstappen a boxban.
Azok nyertek nagyot, akik kijöttek a futam elején kereket cserélni. Pérez már az élen.
Körönként 10 másodperc a különbség a versenyzők között. Russel és Norris nagyot bukhat.
Verstappen csak az 5. helyen, sokat bukott a holland a csapata rossz döntésével.
Csou a második helyen az őrület után, Verstappen már harmadik.
A red Bull hollandja már a msáodik és csk 9 másodperccel van lemaradva Péreztől.
Verstappen, Csou és Gasly is sokka gyorsabb mögötte.
Sok helyen szárad a pálya, de vannak még bőven vizes részek.
A hírek szerit igen. Hatalmasat buktak azok, akik nem cseréltek interre.
Visszaváltott slickre, ez lesz a jó döntés?
Most már a száraz pályás gumin versenyzők vannak előnyben.
Folymaatosan jönnek ki a versenyzők a boxba és váltnak slickre.
A holland is slick gumit kapott.
Még Pérez vezet, mögötte Verstappen és Alonso áll.
A Ferarri monacói pilótája Piastrit ütötte meg, sérült is a szárnylap. De már túl a cserén.
Visszaállt a világ rendje, élen a holand. Mögötte Pérez és Alonso.
Legalábbis egyelőre. Az eddig látottak alapján semmibe nem lehetnek biztosak a versenyzők.
Erről beszéltünk, eddig tartott. Megint szakad az eső, pedig pár másodperce még sütött a nap.
Az Aston Martin spanyolja egyre közelebb van Pérezhez.
Sargeant csúszott ki, jön a safety car. Nem kellett sokáig várni az első balestre.
Verstappen, Pérez, Alonso az első három sorrendje. Sargeant autóját a kerékvető dobta meg.
Kihaszálja a biztonsági autót a Mercedes versenyzője.
Sargeant autója hamarosan kikerül és folytatódhat a verseny.
Lehet megvárja a következő esőt. Egyébként várható volt, hogy nem ússzuk meg a balesetet.
Jelenleg süt a nap megint, de 16 óra utánra megint esőt jósolnak.
52 kör kör van még hátra a 72 körös futamból. Továbbra is a pályán a biztonsági autó.
A pályamunkások ma sem dolgoznak túl gyorsan. De ez már a szabadedzések és az időmérő edzés alatt is így volt.
Folytatódhat végre a Holland Nagydíj a kör végén.
A spanyol azonnal támadta Pérezt, de nem tudta meglepni. Viszont így is harmadik.
A Mercedes brit pilótája még mindig csak a 13. helyen áll.
Egyedül Albon tör előre, már a 7. helyen azután, hogy a rossz döntés miatt visszacsúszott a mezőny végére a futam elején.
A holland mögött Pérez és Alonso. Albon már a hatodik pozícióban.
Sainz az ötödik, Leclerc csak a 14. és előzgeti mindenki a monacóit.
Egy másodpercen belül, jól működik az Aston Martin versenyen.
Míg Alonso a 3. helyen áll, addig az Aston Martin másik pilótája, Stroll csak a 18. pozícióban.
1:15.374-es újabb leggyorsabb kör Verstappen neve mellett.
Méghozzá, hogy megint jönnek a pálya fölé a sötétebb felhők...
Most Csout előzte meg és már a 9. helyen áll.
A Ferrari szerint néhány kör múlva, de csak enyhe záporra számítanak.
Verstappen, Pérez, Alonso továbbra is a sorrend.
Szűk egy óra versenyzés után még a fele hátra van a Holland Nagydíjnak.
Cunoda eddig tökéletesen védekezik az Alpha Taurival.
Már hat másodperc a holland előnye a csapattársa, Pérez előtt.
A Red Bull holland címvédője még mindig az élen, Pérez és Alonso követi.
A debütáló Lawson már leclert támadja, a monacói a 15. helyen szenved.
Lawson meg is előzte a Ferrarit, majd jött a visszaelőzés.
Nagyobb gondok voltak az autóval, ki is állt a versenyből.
A friss lágy gumiknak köszönhetően, igaz, van honnan zárkóznia, jelenleg csak a 9. helyen áll a Ferrarival.
45 kört ment a lágy keverékű gumikkal...
A Red Bull pilótája a 4. helyre jött vissza.
Így Russel elé érkezett csak a 6. helyre.
A holland mögött Alosno és Pérez áll, de az Aston Martin soanyolja még nem volt kint kerékcserén.
Ki is jött a spanyol, de elrontották a kerékcseréjét, így harcolhat újra a dobogóért, Sainz is elment mellette. Csak az 5. jelenleg.
Előszor Sainz-cot kell megfognia.
Elvileg 15 perc múlva jön, de a legutóbbi előrejelzés sem jött be.
A spanyol ezzel feljött a 3. helyre.
Legalábbis ezt az információt kapta Verstappen. A csapadék 10 perccel a verseny vége előtt érkezhet meg.
A Mercedes brit pilótája mindössze a 10. helyért küzd. Cunodát meg is fogta a kettős, így Norris és Hamilton is előrébb lépett.
Ezúttal Russelt előzte meg és mát a 6. helyen. Közben Hamilton is megelőzte Norrist és a 9. pozícióban van.
Verstappen már azt kérdezte, kell-e majd az extrém esős gumi. Nem kapott választ egyelőre.
Már több mint 10 másodperccel vezet Pérez előtt.
50 perc esőt jósolnak két perc múlva.
Megelőzte Sainz-cot és már a 4. helyen áll.
Igaz elég lassan, a csapat nem volt rá felkészülve. Szakad az eső.
Bár Verstappen még panaszkodott, hogy sok helyen száraz a pálya.
Ez most megkeverhet mindent.
Kérdés elég lesz-e, vagy kell az extrém esőgumi. Ezt csak Ocon vállalta be.
Kicsúszott a kavicságyba, Alonso meg is előzte. De vissza tudott jönni a pályára, a 3. helyen.
Megkapta az extrém esőgumit és maradt az első helyen.
Jöttek ki a versenyzők az extrém esőgumiért, de közben piros zászló. Pérez bukhaz ezzel nagyot.
Verstappen, Alonso és Gasly.
Már ha ilyen körülmények között lesz újra rajt.
Szól a zene, közben megy a tánc az esőben a lelátón.
Változtattak a sorrenden. Verstappen, Alonso, Pérez, Gasly és Sainz várhatja az első öt helyről az utolsó köröket.
Egyelőre nem adtak ki hivatalos infót.
Hihetetlen, milyen időjárás van Zandvoortban.
Az időjárás kiváló, a versenyzők készen állnak. A szurkolók mindenesetre partiznak tovább.
De mire? Mindenki találgat. Elvileg 20 perc múlva újabb eső jön.
Pedig sok okuk nincs rá, hatalmas a káosz a futam körül.
Egészen pontosan 17.14-kor. Körülbelül akkora mondták az újabb esőt...
Döntöttek, sem extrém esőgumit, sem slicket nem lehet feltenni majd az újraindulásnál.
Nem engedik az álló rajtot a szervezők.
Lehet tovább is, de addig biztosan, hogy felmérjék a körülményeket.
Íme, a sorrend:
Több autó kint a pályán, mert vissza kell venniük a körhátrányát. A többiek ülnek a boxban.
Egyelőre a biztonsági autó mögött.
Nyolc perc múlva újabb eső jöhet. Érthetetlen, hogy az elmúlt 20-30 percben miért nem lehetett folytatni a napsütésben.
Jöhet a kör végén a folytatás.
Verstappen megtartotta a helyét az élen, a holland meg is lógott.
Nem változott az élmezőny, Verstappen, Alonso, Pérez a sorrend.
Túllépte a boxban a sebességhatárt, sokba kerülhet ez az 5 másodperc.
Megsérült az autó, vége a versenyének.
Péreznek kell nagyon mennie a büntetés miatt, Verstappen az élen.
Egyelőre nem tud mint kezdeni Sainz-cal.
Továbbra is nagy a csata Pérez és Alonso illetve Sainz és Hamilton között.
Alonso a második, Pérez a harmadik helyen jött be, de a büntetése miatt hátrébb csúszik és Gasly lett a harmadik.
És ezzel a plusz pont.