A jelentések szerint szinte száraz a pálya és egyre kevesebb esély van esőre.
Sok érdemleges küzdelem nem volt az első edzésen, így az erőviszonyokat sem ismerjük. Meglepetés lenne ha most is a McLaren és a Mercedes küzdene az első helyekért.
Sergio Pérez kocsiját össze tudták rakni, így a mexikói javíthat a második szabadedzésen.
Kezdődik a második szabadedzés.
Baseball-sapkában nézi a monitorokon a közvetítést.
A nagyok pedig figyelnek: a két Red Bull, a két Mercedes és a két Ferrari maradt a boxban.
Egyelőre Sargeant van az élen a Wilimsszel, de Russell már a pályán.
Technikai gondjai voltak, így nem sikerült jó időt mennie.
Ez az edzés hátha jobban sikerül neki, mint az előző.
Egyelőre csak a hatodik helyen áll vele, miközben Alonso a negyedik.
Verstappen jött fel a második helyre, mindössze hét századdal maradt el Sargeant mögött.
A célegyenes fölül eltűntek a felhők és hétágra süt a nap, de nem messze a pályától sötét felhők jelentek meg.
Sargeant elé megjött Albon az első helyre.
Cunoda, Hülkenberg és Stroll most az első három sorrendje a két Williams előtt.
Megérkezett az élre a McLaren, Land Norris eddig a leggyorsabb.
Kockásra fékezte a jobb első kerekét, hosszú métereken füstölt a gumi a kocsi alatt.
Volt honnan, és egészen az élre repüt a monacói, egy századdal előzte meg Norrist.
Leclerc, Norris, Gasly a sorrend.
Leclerc az első, miközben Sainz csak a 10., Verstappen a 11., míg Pérez a 18. helyen áll.
De csak csepereg az eső az egyik kanyarban.
Hamilton, Pérez és Russell is az utolsó ötben van.
A tapadást hiányolja, de a csapatnál azzal nyugtatják, hogy mindenkinek ez a baja.
Egyelőre úgy néz ki, hogy befagytak az eredmények.
Az eredmény már nem áltozott a végére sem. Leclerc nyerte a második gyakorlást, mögötte Norris, Gasly, Cunoda és Ocon az első öt.
Szombaton jön a harmadik gyakorlás, majd az időmérő.