Vettel saját maga mellett Schumacher miatt is csalódott balesetük után
Nincs harag a két barát között, és ahogyan ők, úgy Norris és Gasly is megbeszélik a történteket.
Nincs harag a két barát között, és ahogyan ők, úgy Norris és Gasly is megbeszélik a történteket.
A spanyol pilóta mellett Ricciardót és Magnussent is szankcionálták az utolsó körök miatt.
A klasszis kosarassal vacsorázott az Alpha Tauri pilótája.
Az AlphaTauri japánja óriási javuláson ment át a pénteki időmérő után, a francia már Miami felé tekint.
Az olasz istálló hazai közönség előtt, módosított autóval gurulhat pályára, az előrelépésben pedig erősen reménykednek a csapat tagjai.
Akár a Belga-, vagy a Monacói Nagydíj is kikerülhet a 2023-as helyszínek közül.
Az utólagos vizsgálatok után mindenkit felmentettek, így egyedül Strollt büntették meg a futamon.
A francia pilóta egy furcsa szabályra reagált, aminek szükségességét Hamilton is megkérdőjelezi.
Gasly és Ricciardo sem biztos benne, hogy a módosítások beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.
Marko szerint a francia pilóta megérett a lehetőségre, de Pérezzel továbbra is számolnak.