Ez volt élő közvetítésünk a Forma-1 Japán Nagydíjról
Balesettel és piros zászlóval indult a futam, amit végül simán nyert Max Verstappen, de a mezőnyben akadtak izgalmas pillanatok.
Balesettel és piros zászlóval indult a futam, amit végül simán nyert Max Verstappen, de a mezőnyben akadtak izgalmas pillanatok.
Egyre valószínűbb, hogy Sebastian Vettel ül be Lewis Hamilton helyére.
David Sanchez nagy reményekkel és még nagyobb tervekkel érkezett a Ferraritól.
A brit cég megszakításokkal ugyan, de 35 éven át volt tagja a Forma-1 mezőnyének.
Ez lenne aztán a váratlan csavar, és úgy tűnik, hogy nem teljesen elképzelhetetlen ez a forgatókönyv.
Toto Wolff cáfolta a rosszmájú találgatásokat a csapat teljesítményével kapcsolatban.
A kétszeres világbajnok spanyol pilóta 43 évesen is a legjobbak közé tartozik, és sok csapat szívesen látná a soraiban.
Lewis Hamilton után egy újabb fontos embert édesgetett magához a Scuderia a németektől.
A csapat közölte, ki helyettesíti őt Szaúd-Arábiában.
A W15 kódjelű autó lesz Lewis Hamilton utolsó Mercedese, a mérnökök pedig ennek megfelelően igyekeztek kitenni magukért.