Vágólapra másolva!
Szombat éjszaka jelentették be, hogy 78 éves korában meghalt az osztrák Dietrich Mateschitz, a Red Bull energiaitalt forgalmazó vállalat alapítója és társtulajdonosa. A cég a világ sportjában is jelentős szerepet tölt be, gondoljunk csak a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában játszó RB Leipzig csapatára, amelyben - jelenleg - három magyar válogatott játékos is focizik. Dietrich Mateschitz halála után mi lesz Németország leggyűlöltebb csapatával? Ennek jártunk utána.

A Bundesligában jelenleg 8. helyen álló RB Leipzig Németország leggyűlöltebb csapata, s ebben a kijelentésben semmi túlzás nincsen. Ez a csapat 2009-ben a negyedosztályból indult meg felfelé. Dietrich Mateschitz zseniálisan tette be a lábát az ajtórésbe: rájött, hogy a volt NDK-nak semmilyen komoly csapata nincsen, ezért vásárolta meg ezt - az egyesület nélküli - csapatot. A vásárlásra 2009 májusában került sor.

Az RB ekkor vette meg a Lipcsétől nem messze található SSV Markranstädt együttesének a játékjogát.

Új mezzel, új címerrel vágtak neki a negyedosztálynak és innen lifteztek villámgyorsan felfelé.

Ám ez a modell cseppet sem tetszett a német futball többi szereplőjének, főleg a szurkolóknak, akik Dietrich Mateschitz törekvéseit erőszakosnak, agresszívnek ítélték meg. 2015-ben az Union Berlin szurkolói szemeteszsákokba öltöztek és így tüntettek. Amikor a Lipcse feljutott a Bundesliga 1-be, az első hazai meccsét a Borussia Dortmund ellen játszotta. A dortmundi csapat szurkolói el sem utaztak a lipcsei meccsre, odahaza rádión hallgatták a mérkőzés közvetítését.

A karlsruhei szurkolók az RB Leipzig ellen tüntettek Forrás: AFP

Amikor a csapat 2016 nyarán a másik volt keletnémet klub, a Dynamo Dresden ellen kiesett a Német Kupából, Drezdában egészen elképesztő ünnepés vette kezdetét. A stadionban a meccs után egy levágott bikafejet találtak. A Dynamo szurkolói így üzentek az RB Leipzignek.

A drezdai szurkolók utálatát jól kifejezte ez a kép Forrás: AFP/Thomas Eisenhuth

A németek azért gyűlölték meg az RB Leipziget, mert az anyavállalat támogatását pénzügyi doppingnak fogták fel. Ráadásul erre külön szabályozás is van a német fociban: ezt hívják 50+1-es szabálynak, amely azt jelenti, hogy minden első és másodosztályú egyesületnek többségi tulajdonosnak kell maradnia, tehát nem engedhetnek be döntéshozatali jogkörrel rendelkező külső befektetőt.

A Red Bull - természetesen - egy ügyes húzással kijátszotta ezt a szabályt.

A legtöbb Bundesliga csapatnak több tízezer pártoló tagja van, akik - képviselőik útján - beleszólhatnak a klub döntéseibe. Lipcsében ez nem volt így. Kezdetben 11, majd 17, később 300 ilyen tag volt, akik ezt a szerepet betöltötték. Ráadásul az RB Leipzig vezetése egy pártoló tagságért 1000 eurót kért el, amit szinte senki sem akart kifizetni. Ha pedig nem volt meg a szükséges pártolói tagság, akkor mit tehetett volna a klubvezetés? Széttárta a kezét és kijátszotta az 50+1-es szabályt.

Mi lesz Dietrich Mateschitz halála után?

"Rövid távon nem számítok semmilyen komoly változásra, de hosszú távon történhetnek olyan dolgok, amelyek alapjaiban rengetik meg a cég sportszponzorációs politikáját" - mondta az Origo kérdésére Dénes Ferenc sportközgazdász.

Dénes Ferenc sportközgazdász Forrás: Facebook

"Azt mindenképpen érdemes leszögezni, hogy az osztrák Dietrich Mateschitz zseniális üzletember és stratéga volt.

És ez a valaki más egyáltalán nem biztos, hogy úgy gondolkodik, mint Dietrich Mateschitz. A szombaton meghalt alapító döntései közül nem volt mindegyik hibátlan, de összességében sokkal több volt a jó döntése, mint a rossz.

Dietrich Mateschitz halála alapvetően rengetheti meg a cég szponzorációs politikáját Forrás: APA-PictureDesk via AFP/HERBERT NEUBAUER / APA / picturedesk.com/Herbert Neubauer

A nagy kérdés most az, hogy ki az az ember a cégbirodalomban, aki Dietrich Mateschitz helyére lép? Van-e ilyen, hasonló képességekkel megáldott figura?

Mi lehet a sorsa a Bundesliga jelenlegi 8. helyén álló RB Leipzignek?
Egészen biztosan lesznek változások, csak az a kérdés, hogy ezek milyen gyorsan következnek be? A helyzetet nem könnyíti meg, hogy ezt a csapatot gyakorlatilag egész Németország és a német fociközeg utálja. Ma már nem is elsősorban a cég igencsak agresszív szponzorációs politikája miatt - ezt talán már megszokták.

Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik a Német Kupa trófeájával Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Robert Michael

Ezek az agresszív emberek ugyanazok, akik a Bundesligában az RB Leipzignek drukkolnak. Németországban a Red Bull ellen azért támadt hihetetlen ellenérzés, mert a szabályokat kijátszva pont egy olyan - volt keletnémet - együttest vett meg, amelynek ilyen drukkertábora van. Ma már nem a Red Bull, hanem a szurkolói miatt utálják ezt a csapatot.

Dietrich Mateschitz halála milyen hatással lehet az RB Leipzig későbbi sorsára?
Meg fogják szenvedni, ez egészen biztos, de ez a szenvedéstörténet nem ma, nem holnap és nem most fog elkezdődni.

de a stratégiai döntéseket ő hozta meg. Ez az ember imádta a sportot és a focit is. A kérdés az, hogy aki utána következik, ugyanúgy fogja-e imádni?