A FIFA megőrült: hat ország rendezi a 2030-as focivébét!
Ráadásul három kontinensen lesznek a meccsek, több, mint 10 ezer kilométer lesz a távolság a helyszínek között.
Ráadásul három kontinensen lesznek a meccsek, több, mint 10 ezer kilométer lesz a távolság a helyszínek között.
Óriási élmény az egész országnak és nekik is a győzelem.
A 30 éves sportoló az elmúlt időszakban főként mentálisan került hullámvölgybe, de az utolsó versenyén szeretne mindent kiadni magából.
Két világbajnoki ezüstérmet szerzett kapusként.
12 versenyszámban voltak a legjobb 16 között sportolóink, született kilenc magyar egyéni csúcs is.
A kanadai rúdugrónő ezúttal nem az eredményeivel hívta fel magára a figyelmet.
Miniszterelnöki fogadás is járt az aranyérmeseknek.
A magyar atlétákra óriási terhek nehezednek a budapesti világbajnokságon.
A csúcstartó húsz dobogós helyezéssel az amerikai Allyson Felix.
A magyar hétpróbázónak egyetlen ponton múlt az olimpiai kvótája.
Az interaktív játszótér kicsiknek és nagyoknak egyaránt kihagyhatatlan helyszín lesz Budapest szívében.
A maratoni és a gyaloglóversenyeket is Budapest belvárosában rendezik meg.
A korábbi tizennyolc vb-n 35 világcsúcsot jegyezhettünk fel.
Augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye.
Az egymilliomodik látogató egy amerikai hölgy volt, a coloradói Rebecca Sheely.
A hatszoros ötkarikás érmes sprinternek nehéz szezonja van.
A 23 éves szépség nagy meglepetésre lecsúszott a válogatón a két kijutást érő helyről.
Varga Zsolt szerint messziről indultak mind csapatként, mind lelkileg.
Elkészült a háromszáz konténerből álló televíziós közvetítőváros is.
Az ukránoktól kaptak ki a mieink.