A McLaren eladhatja az F1-es istálló 30 százalékát
A válság és a költségvetési plafon bevezetése miatt szükségessé vált a tőkeemelés.
A válság és a költségvetési plafon bevezetése miatt szükségessé vált a tőkeemelés.
Hatszor járt a boxban, kétszer törte össze az autót és a 70-ből csak fél körig állt az élen.
Az F1-es csapatot is érinti az intézkedés, a költségplafon is szerepet játszhat.
Több iparág visszaesése is sújthatja az F1-es csapatokat.
Első mclarenes évében a spanyolnak nem volt felhőtlen a kapcsolata Ron Dennisszel.
Négy csapat megpróbálná, egy magyar szakértőt kérdeztünk, hol tud segíteni a versenysport.
A Diageo korábbi vezérigazgatója érkezett, tőkebevonás is történt a tulajdonosok részéről.
Ron Dennis a saját villája alá építkezik, mert nincs hova tenni a sportautóit.
A szuzukai 10 órás versenyen vesz részt, az egyik váltótársa korábban Gasly-t is verte.
A Marca értesülései szerint fél napon át vezetheti a McLaren 2019-es konstrukcióját.
Azt is megmutatták, szerintük milyen pályákon fognak versenyezni 2050-ben.
A wokingiak megálmodták, hogy milyen lesz a száguldó cirkusz 2050-ben.
A kolumbiai elárulta, hogy egyedül a Ferrari kedvéért tért volna vissza a Forma-1-be.
A Toro Rosso szerint Key-t hosszabb időre szerződés köti hozzájuk.
Charles Leclerc-nek elnyerte a tetszését az, amit a spanyoltól látott Ausztriában.
Liam Dance kilenc éve még leveleket kézbesített, ma már az egyik McLarenen dolgozik.
Rosberg nem érti, mi hajtja előre, Wolff szerint akár 10 vb-címet is nyerhetett volna.
A spanyol nem fáradt bele a kiszámítható versenyekbe, de még nem biztos a jövőjében.
A pilóta az agyhullámaival irányítaná a menet közben alakot váltó konstrukciót.
Mostantól Zak Brown a nagyfőnök, Eric Boullier-t is besorozták alá.