Románia a magyar kézisek ellen harcolta ki az olimpia kvótát

Vágólapra másolva!
Miután meglepetésre Japán legyőzte a lengyeleket, a magyar nőikézilabda-válogatott pedig 31-29-re kikapott Romániától, a vasárnapi utolsó körre maradt a döntés. A bukaresti olimpiai selejtező szombati rangadóján a házigazda román csapat végig vezetve, magabiztosan nyert, a mieink az utolsó fordulóban Japán ellen vívnak ki-ki mérkőzést, a pontszerzés már ötkarikás kvótát ér.
Vágólapra másolva!

Hajdu János szövetségi kapitány: "Sok hibával játszottunk, a románok rákényszerítettek minket a rontásokra. Az egész meccsen rohantunk az eredmény után. Kétszer is megközelítettük őket, de aztán megint megléptek. Ez rengeteg energiát vett el. A hazai csapatban a kapusteljesítmény egészen fantasztikus volt. A japánokat nem szabad lebecsülni, a románok ellen sokáig vezettek, a lengyeleket pedig legyőzték. Szokatlan stílusban játszanak, gyorsak, sokat futnak. Ezekkel együtt kötelező vasárnap nyerni és ki kell jutni az olimpiára!"

Pálinger Katalin csapatkapitány: "Jó, izgalmas meccset játszottunk. A védekezésben és a kapusposzton is több kell. Az elsődleges cél, hogy vasárnap legyőzzük a japánokat, és megszerezzük az olimpiai kvótát. Voltak most is biztató jelek, és ez jó a záró csata előtt. Most a románok nyertek, de Pekingben mi fogunk ellenük!"

"Örülök, hogy 2000 után a női kézilabda-válogatott ismét ott lehet az olimpián. Az eredmény szorosabb, mint vártuk, a játék alapján nagyobb gólkülönbséggel kellett volna nyernünk" - nyilatkozta Gheorghe Tadici szövetségi kapitány.

"Nagyon köszönöm a közönség segítségét. Buzdításuk segített összpontosítani a nehéz pillanatokban. Érmet szeretnék nyerni a csapattal az olimpián, és úgy visszavonulni" - fogalmazott a román válogatott kapusa, Luminita Dinu.