Hamilton az élen, Ricciardo bukott
2014. október 03. 06:54
A két Mercedes simán, több mint egy másodperces előnnyel nyerte meg a Japán Nagydíj péntek délutáni szabadedzését, több mint egy másodpercet verve a mögöttük végző Valtteri Bottasra.
Miután délelőtt Nico Rosberg volt a leggyorsabb, ezúttal Lewis Hamilton érte el a legjobb időt, de egyikük számára sem alakult zökkenőmentesen az amúgy is kissé zűrzavaros, incidensekkel teli másfél óra. Rosberg a kemény és a közepes keveréken megtett legjobb körében is elfékezte magát a sikán előtt, Hamilton pedig a leggyorsabbnak szánt körében hibázott a második Degner kanyar kijáratánál. Ettől eltekintve a csapat tökéletes napot zárt, az autójuk a hosszabb etapokon is sokkal erősebbnek tűnt a többiekénél.
A Ferrari lemaradt, Kimi Räikkönen – akinek az autóján alig húsz perccel korábban kicserélték a hátsó szárnyat – a 6., Fernando Alonso pedig csak a 7. helyen végzett. Helyette ezúttal Bottas üldözte a Mercedeseket, de kedvenc pályáján Jenson Button is biztatóan gyors volt a Mercedesszel.
A Red Bullnál Sebastian Vettelnek egyedül kellett tartania a frontot, Daniel Ricciardo ugyanis már 20 perc után balesetet szenvedett. Éppen az élre állt az edzés korai szakaszában, de a sárga zászlók miatt lelassított, aztán a lehűlt gumikon túl nagy gázt adva kicsúszott a célegyenes elején, összetörve a Red Bull bal elejét.
Nem ez volt az egyetlen kicsúszás az edzés során: Kamui Kobajasi, akinek az autóját délelőtt Roberto Merhi vezette, már tíz perccel korábban összetörte a Caterhamet, míg Esteban Gutiérrez félidőben, a gyorsnak szánt körét a közepes gumikon megkezdve ütközött a gumifalnak a Sauberrel.
Akadt több műszaki hiba is. Sergio Pérez váltóhibával küszködött, ezért csak későn tudott pályára lépni, Jean-Eric Vergne Toro Rossója – amelyben délelőtt, Max Verstappennel a volánnál már elromlott a motor – pedig kétszer is megállt valamilyen műszaki probléma miatt. Viszont legalább a rossz idő elkerülte Szuzukát egyelőre: az eső már az edzés közben szemerkélni kezdett, de már vége volt, mire komolyabban is eleredt.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Japán Nagydíj második szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Bár a hétvége további részére rossz időt ígérnek, sőt egy tájfun is közeledik a pályához, egyelőre gyönyörű idő van Szuzukában: süt a nap.
A levegő 28, az aszfalt 45 fokos, egyelőre nyoma sincs esőnek. Délelőtt 1:35.461-gyel Nico Rosberg volt a leggyorsabb. Lewis Hamiltonra csak 0,151 másodpercet vert, Fernando Alonsóra viszont már 0,576-ot - elég nagyok voltak a különbségek. Az alig 17 éves Max Verstappen bemutatkozása jól sikerült, nem tett egy rossz mozdulatot sem, de a végén egy motorhiba kivonta a forgalomból.
Megkezdődött az edzés, de egyelőre csak Max Chilton és Romain Grosjean merészkedett ki a pályára, hogy megtegye az ellenőrző körét.
Már a délelőtti edzésen is a hatodik belsőégésű motor volt az autójában, ezért tíz rajthelyes büntetést kap - Kvjat után, aki Monzában járt így, ő a második az idén. A várható eső miatt más csapatok is úgy dönthetnek, hogy most felhasználják a hatodikat valamelyik komponensből; a BBC szerint Alonsóra is büntetés vár emiatt.
1:38.440-es idővel az élre állt, ő és Chilton azonnal nekivágott a mért köröknek is. Már tizen tettek meg legalább ellenőrző kört. köztük Button és Räikkönen.
Kamui Kobajasi az S-kanyarokban máris kicsúszik, és a gumifalba vágódva megrongálja a Caterhamet. A fellépése a hazai közönsége előtt mára ennyi volt! Délelőtt Roberto Merhi vezette az autóját, Kobajasi most lépett először pályára. Műszaki hibának tűnik a dolog, egy balos irányváltás után a Caterham fara valószerűtlenül gyorsan tört ki.
1:37.278-ra javított, mögötte Kvjat és Button van. Maldonadóig bezárólag már kilencen iratkoztak fel a tabellára, egyelőre persze mindannyian a kemény Pirelliken.
Az első mért körét rögtön 1:37.186 alatt teljesítette, az első két szektorban abszolút legjobb részidőt futva. Már csak Pérez, Massa és Bottas nem járt a pályán, tizenketten tettek meg mért kört.
Délelőtt Max Verstappen vezette a Toro Rossót. Azóta kicserélték benne a motort, de úgy tűnik, valami nem stimmel: az autó megállt a pályán, Vergne sétál visszafelé.
"Bocsánat, nem tudtam megfogni az autó farát" - jelenti a rádión. A Red Bull balelső kereke és első szárnya a gumifalba csapódva letört, ezt ma már nem hozzák rendbe. Ricciardónak így nem lesz alkalma hosszú etapokat teljesítve gyakorolni a versenyre.
Nem is gyors körön történt, úgy tűnt, Ricciardo a gumikat akarta melegíteni. "Daniel jól van?" - kérdezi Vettel aggódva a rádión. Nos, igen: már visszaért a garázsba, és vigyorogva magyarázza, hogy mi történt. Mostanra Pérezen kívül mindenki járt a pályán.
Nem tudták elmozdítani Ricciardo Red Bullját a célegyenes külső oldaláról, ezért megszakították az edzést, hogy biztonságban elszállíthassák. Az óra ilyenkor is ketyeg.
Az első fél óra után: Ricciardo, Magnussen, Bottas, Kvjat, Massa, Button, Alonso, Grosjean, Gutiérrez, Sutil, Maldonado, Bianchi, Ericsson, Chilton.
Ricciardo autóját elvitték, Gutiérrez és Sutil azonnal visszatért a pályára - már a közepes gumikon. Közben kiderült, hogy Péreznek a váltójával voltak gondjai, még mindig nem tett meg egy kört sem.
1:35.432-vel kapásból megfutja a hétvége eddigi legjobb körét, pár századot verve Rosberg délelőtti idejére. Rosberg is kint van a pályán, de elfékezte magát a sikánnál, így 1,4 másodperccel lemaradt. Räikkönen a közepes gumikon beférkőzött a két Mercedes közé.
Ez igencsak eseménydús edzés: ezúttal Gutiérrezen volt a hibázás sora, egy kavicságyon átszánkázva ő is a gumifalnak csapódott. A Sauber első szárnya letört. de a kár nem tűnik túl komolynak. Viszont Vergne autóját vissza tudták szállítani a garázsba, ezért van rá esély, hogy újra kimenjen a pályára az előbbi műszaki hibája után.
Egyre többen próbálkoznak a gyorsabb keverékkel, köztük már Hamilton is. De a keményekkel nem mindenki ért el értékelhető köridőt, úgyhogy az összehasonlítás nehéz lesz.
A második Degnerből kigyorsítva a Mercedes csúnyán beriszált alatta, alig tudta megfogni. Ezzel elrontotta azt a körét a közepes gumikon, amelynek a legjobbnak kellett volna lennie, pedig az első szektorban 7 tizeddel jobb volt Buttonnál. Bottas közben feljött másodiknak.
A következő körét zökkenőmentesen teljesíti, 1:35.078 alatt. Nem egész 4 tizedet javított, míg Bottas 1 másodpercet, de ez a különbség nem reprezentatív, hiszen Hamilton elrontotta az első körét. Közben Vettel feljött negyediknek, szintén a közepes gumikon.
A középső szektorban gyorsabb volt Hamiltonnál, az elsőben és a harmadikban viszont lassabb, megint elfékezte magát a sikán előtt. 0,240 másodperces hátrányban fejezte be a körét.
Mindenki megtette a leggyorsabb körét a közepes gumikon, az élmezőny így fest: Hamilton, Rosberg, Bottas, Button, Vettel, Räikkönen, Alonso, Magnussen, Ricciardo, Hülkenberg, Grosjean, Massa. Ricciardo még a kemény keveréken, a balesete előtt iratkozott fel a tabellára. Közben egyesek, például a Ferrari párosa, megkezdte a hosszú etapját.
Az adatok elég inkonkluzívak, mert szinte senki nem volt, akinek mindkét keveréken sikerült sima kört mennie, de a versenyzők így javítottak a keményről a közepes Pirellikre váltva.
HAM 1:35.432 => 1:35.078
ROS 1:36.865 => 1:35.318
ALO 1:38.129 => 1:36.637
MAG 1:37.278 => 1:36.714
BOT 1:37.286 => 1:36.279
MAS 1:37.985 => 1:37.700
VET 1:37.541 => 1:36.436
GRO 1:38.301 => 1:37.563
SUT 1:38.424 => 1:38.010
Ez durván 1 másodperces különbséget sugall, ami nem vészes, de majd a Pirelli délután többet is elárul.
Orrkúpot cseréltek az autóján. Az élmezőnyből csak a két Mercedes és Button McLarenje van a pályán jelenleg.
A jelek szerint megoldották a váltóhibáját, 25 perccel az edzés vége előtt nekivághatott az első körének. Közben Szuzuka fölött egyre sötétebb felhők gyülekeznek, bár ma csak 10 százalék az eső valószínűségére.
De nem elsőt, hanem hátsót, ami ennyire későn elég szokatlan. Alonso most ment ki a pályára, hogy megkezdje a hosszú etapját a közepes gumikon.
Rendszerint 1:39-es időket futnak, míg a többiek nem igazán tudnak 1:40-1:41 alá kerülni, bár az üzemanyagszinteket természetesen nem ismerjük.
Ez még nem befolyásolja a köridőket, de a fennmaradó negyedórában még sokat romolhat az időjárás.
A Spoon kanyarban a műfűre sodródik, és ettől kicsit megcsúszik, de simán megy tovább. A Red Bullnál Ricciardo balesete miatt most teljesen rá hárul az adatgyűjtés feladata.
Mindkét Mercedes rendben befejezte az előző etapját a közepes Pirelliken, és már a keményeket próbálgatva készülnek a versenyre. A többiek közül csak Grosjean és Massa használja ezt a keveréket pillanatnyilag.
Bár a levegő hőmérséklete csak 2 fokkal csökkent az edzés eleje óta, a pálya 8 fokkal lett hidegebb, mert a nap már nem süti meg. Az eső egyelőre nem eredt el komolyabban.
Ez a Toro Rosso ma harmadszorra robban le, és messze még a vasárnap... Ez nem Vergne napja: csüggedten leül a rézsüre a korlát mögé. Piros zászlóval megszakították az edzést, és már valószínűleg nem is lesz idő újraindítani. A visszajátszásból úgy tűnt, amikor Vergne állítani akart valamit a kormányon, a kijelző teljesen kialudt.
Ezúttal Hamilton volt a leggyorsabb, mögötte Rosberg, Bottas, Button, Vettel, Räikkönen, Alonso, Magnussen és Kvjat zárta ezt a kissé zűrzavaros napot. Köszönjük a figyelmet! Rövidesen jelentkezünk az eredménytáblázattal és az összefoglalóval is.