Mit szól a Katona József Színház baloldali, vezető színésznője a nők trágár gyalázásához?
Fullajtár Andrea korábban osztályfőnök is volt a régi SZFE-n, fiatalok élete függött tőle.
Fullajtár Andrea korábban osztályfőnök is volt a régi SZFE-n, fiatalok élete függött tőle.
„Az, hogy a volt köztársasági elnököt és volt igazságügy-minisztert ilyen alpári módon az ön által említett jelzőkkel illessék, az elfogadhatatlan” – közölte az LMP.
Magukat jogvédőnek nevező szervezeteket kérdeztünk, mi a véleményük a gyalázatos klubrádiós publicisztikáról.
A Demokratikus Koalíció politikusának válasza.
A Fidesz alelnöke azt mondta, hogy a nemzeti oldalon a tetteknek következményei vannak.
Az Alapjogokért Központ főigazgatójának Novák Katalin és Varga Judit lemondására adott rendkívüli reakciója.
Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - közölte a Fidesz frakcióvezetője.
Nem úgy tűnik, hogy csitulnának a kedélyek Brüsszelben.
Magyarország soha nem enged a zsarolásnak! - írta közösségi oldalán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke.