baleset 2024. 05. 16.
Lebénult, megvakult és beszédképtelen lett egy diák egész életére, mert csoporttársai durván leitatták
A diák feladata az volt, hogy csövön keresztül megigyon 1,75 liter vodkát.
A diák feladata az volt, hogy csövön keresztül megigyon 1,75 liter vodkát.
A forgószél megrongált több épületet, többek között egy esküvő helyszínét is.
A hatalmas jég mellett villámárvíz és tornádó is pusztít több államban.
A nő négy évvel ezelőtt halt meg, de a holtteste nem bomlik le.
A 200 kilométer/órás tornádó hatalmas pusztítást végzett.
A halottak és sebesültek számát még nem lehet pontosan tudni.
Nem tudni, ki és miért vitte el a gyereket.
Az autóban egy 28 éves nő ült, csodával határos módon túlélte.
A transznemű nőt 2003-ban Scott McLaughlinként állították bíróság elé barátnője meggyilkolásáért.
Ez volt az állam második kivégzése idén és a 17. országos szinten.