Kis híján Alonso lett a Ferrari tesztelője

Vágólapra másolva!
Jean Todt megerősítette, a Ferrarinál fel sem merült annak a lehetősége, hogy Fernando Alonso vegye át a tavalyi évben távozó Michael Schumacher helyét 2007-ben. Az ügyvezető viszont elárulta, évekkel ezelőtt kinézték maguknak a spanyol versenyzőt.
Vágólapra másolva!

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher a tavalyi év végén befejezte versenyzői pályafutását, és helyét a McLarentől távozó Kimi Raikkönen vette át az idei évben a Ferrarinál.

Todt hangsúlyozta, azért esett a választás a finn versenyzőre, mert úgy érezte, hogy Raikkönen jobban be tud majd illeszkedni az olasz alakulatba, noha elárulta, véleménye szerint mindkét sofőr azonos szinten van.

"Úgy gondolom, hogy Michael, Kimi és Alonso volt a három legjobb versenyző az elmúlt idényben" - mondta a francia szakember az Auto, Motor und Sportnak adott nyilatkozatában. "Éppen ezért Raikkönen és Alonso közül kellett választanom. A Ferrari soha nem beszélt Alonsóval. Kimi mellett döntöttünk. Mindketten azonos szinten állnak, de Kimi jobban passzolt a Ferrarihoz, és hozzám."

A csapatvezető viszont elhintette, évekkel ezelőtt közel álltak ahhoz, hogy tesztpilótai szerződést kössenek a spanyol versenyzővel.

"Pár évvel ezelőtt beszéltünk Alonso menedzserével, és elég közel voltunk ahhoz, hogy leigazoljuk tesztpilótának, de végül ez nem történt meg. Azonban ez már a múlt..."