Palik Afrikában hagyta a fogát

Vágólapra másolva!
A kommentátor, vezérigazgató és autóversenyző Palik László a Társalgóban bevallotta, hogy nem nézi vissza Forma-1-es közvetítéseit, mert attól tart, hogy a bakik miatt a végén még kárt tenne magában. Kiderült róla, hogy energiaital-függő, Bon Jovit hallgat, a Dakaron öt kilót fogyott, a célba érkezvén pedig elsírta magát.
Vágólapra másolva!
Fotó: Varga Ferenc [origo]
Palik László:


Gratulálok a teljesítményéhez. Ha jövőre is elindulnak a Dakaron, bár gondolom, így lesz, ugyanaz lesz-e a csapat összeállítása? (Morzsi kutya)
Palik László: Teljes egészében. Imádom őket.

Igaz, hogy eredetileg Büki Ernőt kérte fel navigátornak? Ha igen, akkor miért nem vállalta? (stevie777)
Palik László: Vállalta, ugyanis egy magyar versenyen együtt versenyeztünk. A felkérés arra a versenyre szólt.

Volt olyan, hogy Darázsi Gábor vezetett? (JaniBP)
Palik László: Nem.

Az meg van szabva, hogy a navigátor nem vezethet? (Viktor-)
Palik László: Veszély esetén vezethet, például ha a vezető megsérül.

A Fábry frankón nem tudta, hogy te vezettél? (GERIKE_21)
Palik László: Gőzöm nincs.

Milyen volt tudni, hogy Kisék szakaszonként órákkal jobbak? (Patton8)
Palik László: Örültem, mert nagyon szeretem a Sanyiékat.

Hubert Auriol szerint a magyarok között nem volt megfelelő az összetartás a Dakaron. Mi erről a véleménye? (Tvik)
Palik László: Én ezt nem éreztem.

Héder Barna miért nem versenyez veletek? (stevie777)
Palik László: Mert neki van esze. :)

Kisék szerint nem kunszt Palikot legyőzni/sport/automotor/20030205kisek.htmlMiniszteri elismerés a magyar Dakar-hősöknek/sport/automotor/20030131miniszteri.html

Mikor találta ki azt, hogy indul a Dakaron? (Daidalos)
Palik László: Húsz éve.

Mennyire a pilóták, illetve a gépek versenye a Dakar? (istvan232)
Palik László: Véleményem szerint ezt így nem lehet meghatározni. A bajban derül ki, hogy mi a fontosabb.

Mi volt a legrázósabb szituáció, amibe kerültetek? (geoff)
Palik László: Amikor kiesett a kamion, akkor egy kicsit zavarossá vált a helyzet.

Milyen veszélyek leselkedtek rátok, főleg éjszaka? (Dj_Color)
Palik László: Nagyot tudsz esni a dűnékről sötétben (is).

Mennyibe kerül egy dakaros szereplés egy olyan csapatnak, mint amilyen a tietek volt? (geoff)
Palik László: A mi költségvetésünk nem publikus, viszont az elmondható, hogy a műszaki háttértől függően 25 millió forinttól 10 milliárdig terjedhet egy csapat költségvetése.

Ha megtehetted volna, a célba érkezettek közül cseréltél volna valakivel? (JaniBP)
Palik László: Nem.

Mit csinálnál másképp a következő Dakaron? (istvan232)
Palik László: Másképp semmit, de remélem, hogy a következő Dakaron már egy nagyobb teljesítményű autóval tudunk rajthoz állni, és ennek megfelelően előrébb szeretnénk kerülni, de számunkra ez most így volt jó, mivel a képességeinkhez ez az autó is elegendő volt.

Milyen összteljesítménye van az autótoknak? (Torricelli85)
Palik László: A miénk 170 lóerős volt, az élmezőny autói 300 lóerő körül.

Mennyi volt az autó végsebessége a sivatagban? (Kouros)
Palik László: Alulról 170.

Fotó: Varga Ferenc [origo]
Milyen autóval indul jövőre a Dakaron? (vacs)
Palik László:

Lehet arról olvasni valahol, hogy milyen navigációs eszközöket használtatok a versenyen? (stevie777)
Palik László: Itiner, gps, iránytű, méterszámláló.

Mennyi meghibásodott/elhasználódott alkatrészt kellett kicserélni az autóban a verseny során, beleértve a defektes kerekeket is? Ehhez képest mennyit cserél az élmezőny ? (Tvik)
Palik László: Számszerűen ezt nem tudom meghatározni, az azonban tény, hogy az élmezőny sokkal nagyobb mennyiségben cseréli az alkatrészeket.

Milyen volt magyar zászlókat látni a célban? (durkop)
Palik László: Elsírtam magam.

Gondolt-e arra, hogy ha otthagyja a fogát Afrikában, milyen nekrológok jelennének meg önről a sajtóban? (meso)
Palik László: Egy ugrásnál otthagytam a fogam, ugyanis kiesett. Jééé, tényleg! Semmi nem jelent meg!

Valóban minden este RB-italt fogyasztott vagy az mindig ugyanaz az üres doboz volt, amit minden nap láthattunk a közvetítésekben? :) (Tvik)
Palik László: Átlagban napi öt doboz energiaitalt ittam, és miután az összes a kamionon maradt, a következő két nap csúnya elvonási tüneteim voltak.

Mennyit fogyott a versenyen? (Tsibi)
Palik László: Öt kilót.

Meddig szeretnél még részt venni a Dakaron? (The Best)
Palik László: Amíg fizikailag és szellemileg alkalmas leszek rá.

Van szó róla, hogy a jövő évi Dakarról hosszabb összefoglalókat adjanak le a tévében, vagy ez nem az ön reszortja, inkább Héder Barnáé? (Morzsi kutya)
Palik László: Barnáé. :)