Nóri elverte volna Anettkát

Vágólapra másolva!
A Való Világ első szériájában szerepelt a zsebbombázó, a tizedikként bejutott Nórika. Mikor felbukkant a szerkesztőség folyosóján, nem hagytuk ki az alkalmat és elkaptuk pár kérdésre. Anettkát simán leverte volna feketeöves karatésként, de mégsem ő lesz a botrányhősnő ellenfele.
Vágólapra másolva!

- Egy frappáns kérdés: hogy vagy?
- Minden rendben. Egyetemre járok továbbra is, olasz szakra. Most vagyok harmadéves. Angol nyelvvizsgára készülök, közben néha tolmácsolok olaszoknak. Ez inkább alkalmi meló, nem lehet belőle megélni, de most úgyis a tanulás a legfontosabb. Ha van több végzettséged, több felé mehetsz. A suli után is tanulnék még valamit.

Forrás: RTLKLUB

Friss képek!

- Magánélet rendben?
- Nagyrészt Pesten lakom. A barátommal élek, már egy éve vagyunk együtt. Ő nem a médiában dolgozik, kávézót üzemeltet. Jól vagyunk, szeretjük egymást, de nagyobb tervekről nem beszélünk.

- Itt dolgoztál a VV2 során. Most nem kellettél?
- Úgy tűnik. Korábban stúdiószerkesztői gyakornok voltam a második sorozat alatt. Aztán jött fél év szünet a Való Világban, majd elkezdődött az új széria. Én is felemeltem a telefont, de későn. Szerettem volna itt dolgozni, szerettem csinálni és állítólag nem is voltam rossz.

- Régebben karatéztál is.
- Nyolc évig edzettem, jól ment. Szívesen bunyóztam volna Anettka ellen a Sztárboxban, de erről is lemaradtam, pedig simán levertem volna.

- Tudtál hasznot húzni az ismertségből?
- Nemigen. A valóságshow után nem az számít, mit tudsz, milyen vagy, hanem az, hogy ki karol fel, ki áll mögötted. Én egy együttesben hegedültem, de keveset tudtunk együtt próbálni, így a zenekar is feloszlott.

- Ki a kedvenced? Ki nyeri a VV3-at?
- Igazi kedvencem nincs, de talán Tommy nyeri, ő semleges karakter. Jó volt részt venni az első sorozatban, a másodikban szinte benne éltem, a napi munka miatt. Ez is tetszik, bemennék hozzájuk egy hétre.