Bejelentették az új főváros megnyitási dátumát

Vágólapra másolva!
Hamarosan új fővárost avatnak a délkelet-ázsiai országban, Indonéziában. A zsúfolt Jakartától nem csak a közigazgatási feladatokat veszi át az új város, hanem nagyjából 1,9 millió ember költözik át oda. Az indonéz kormány nemrég nagy eléréssel rendelkező influenszereknek szervezett látogatást az új városba, hogy láthassák: valóban "okos" és fenntartható település épült.
Vágólapra másolva!

Néhány éve jelentette be Joko Widodo indonéz államelnök, hogy az ország fővárosát a főszigetről, Jáváról, Borneó szigetére helyezik át. Pontosabban nem Jakarta "vándorol", hanem a fővárosi rangot a Borneón épülő új település, Nusantara kapja meg. A kifejezés egy régi, Jáván használt szó átírása, mellyel a szigetvilágra hivatkoztak az ott élők. A hamarosan megnyíló új indonéz fővárosba most a kormány nagy követőtáborral bíró influenszereknek szervezett bejárást, melyen személyesen Widodo elnök kérte őket arra, hogy mutassák be követőiknek az új, okosmegoldásokkal épült, fenntartható módon fejlesztett várost.

Nusantara Indonézia tervezett fővárosa 2024. augusztus 17-től. Jakarta helyét fogja átvenni
Tavaly szeptemberi felvétel az új indonéz főváros építéséről
Fotó: wisnupriyono / Shutterstock/Copyright (c) 2023

Ezért van szükség új fővárosra

Indonéziának elsősorban a következő két okból van szükséges új fővárosra. Az egyik, hogy  Jakarta élhetetlenül zsúfolttá vált mostanra, természetes erőforrásai nem bírják el a közel 11 millió lakost. A lakosságszám megugrása mellett a másik gond az, hogy a Jáva északnyugati partvidékén található város alig néhány méterrel a tengerszint felett van, és mint az Origo korábbi összeállításában bemutatta: süllyedése visszafordíthatatlan, csak idő kérdése, hogy egy része víz alá kerüljön.

Az indonéz vezetés egy minden tekintetben korszerű, modern technológiai megoldásokkal épülő város létesítését határozta el, ahová az állam irányítása és a közigazgatás csúcsszervei is áttelepülnek.

A tervek szerint a több ütemben megvalósuló település idővel 1,9 millió ember otthona lesz.

A grandiózus vállalkozást ugyanakkor sok kritika érte, melyek egy része szerint Nusantara érdekében rengeteg értékes esőerdei területet kell feláldozni Borneó szigetén. Ezekre a kritikákra reagál a kormányzat az influenszerek odautaztatásával.

nusantara, indonéz főváros
Az új indonéz fővárost hirdető tábla Jakartában 2023 decemberében
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2023 Poetra.RH / Shutterstock/Copyright (c) 2023 Poetra.RH/Shutterstock

Hamarosan megnyílhat az új főváros

A Nusantara városában rendezett bejáráson több tucat influenszer vett részt, a túrán megismertették velük a már elkészült fejlesztéseket. A kormány azt várja a látogatástól, hogy a látottak alapján az influenszerek árnyalják a várossal kapcsolatban sokakban kialakult előfeltevéseket. Különösen a fiatalabb generációk tagjait szeretnék megszólítani, mert úgy tűnik, ők a legelutasítóbbak a várossal kapcsolatban. Ugyanis úgy vélik, építése során nem tartották be az ígéretüket a környezet megóvására.

Úgy tűnik egyébként, hogy a túra meggyőzte az indonéz véleményvezéreket. Például egy Jerhemy Owen nevű, 3 millió követővel bíró influenszer a TikTokon tett közzé tartalmat, melyben azt mondta, hogy Nusantara a technológiai értelemben legokosabb, egyben leginkább "öko-barát" város lehet a világon. 

Fényképeket készítő látogatók az új város helyszínén 2023 decemberében
Forrás: Shutterstock

Azt is mondta, hogy a városnak csak 25 százaléka klasszikus városi terület, 65 százaléka viszont zöld és erdőség. Ez az állítás egybecseng a kormány korábbi ígéretével arról, hogy a települést nem az erdő helyére, hanem lényegében az erdőbe építik be.

A tervek szerint Nusantara hivatalosan idén augusztus 17-én, az indonéz függetlenség napján veszi át az államigazgatási feladatokat Jakartától, és ettől a naptól kezdve hivatalosan az ország közigazgatási és politikai fővárosa lesz.

A tervek szerint az első nagy beköltözési hullám a városba szeptemberben lesz. Az indonéz kormány áprilisi tájékoztatása alapján több mint 11 ezer közigazgatási dolgozót telepítenek majd akkor oda az állam költségén, és 38 minisztérium is Borneóra helyezi át központját. Ezt megelőzően, még az avatási ünnepség előtt 1500 dolgozót azért irányítanak a városba, hogy segítsenek a függetlenség napjára időzített nagyszabású ünnepség előkészületeiben.

Ezek a legutolsó kormányzati tervek, miután a közalkalmazottak első csoportjának átköltöztetését a korábbi márciusi időpontról egyszer már júliusra halasztották, és most ezt is átütemezték szeptemberre.

A semmiből új fővárost építeni egy országban ritka, de nem egyedülálló. Például Brazíliában az 1960-ban átadott Brasília vette át a fővárosi rangot Rio de Janeirótól. Egyiptom pedig jelenleg is építi új közigazgatási központját Kairótól alig 50 km-re.