Vágólapra másolva!
Első körben filmkészítők számára lesz elérhető a Veo mesterséges intelligencia.
Vágólapra másolva!

A generatív mesterséges intelligenciát használó chatbotok és képgenerálók általános elérhetővé válását követően új frontot nyitottak a nagy techcégek, immáron meggyőző hatást keltő mozgóképek készítésére is hasznosítani kívánják a gépi tanulásos technológiát. Idén februárban elsőként az OpenAI által készített Sora nyűgözte le a nagyérdeműt, most pedig bemutatkozott közvetlen riválisának számító Google Veo.

A Google szerint a Veo egy percesnél hosszabb, jó minőségű, Full HD videók generálására használható, számos vizuális és filmes stílust ismer. A felhasználók nem csak szöveges leírást adhatnak az elkészíteni kívánt jelenetről, de képeket és videókat is mellékelhetnek hozzá, ezzel pontosítva a gépi rendszer számára az elképzeléseiket.

Az említett Sorához hasonlóan egyelőre a Veo sem lesz elérhető a széles közönség számára, a Google első körben filmkészítőkkel kívánja teszteltetni azt, a műszaki és üzleti jellegű észrevételeiket figyelembe véve kívánja alakítani a technológia jövőjét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!