Előállt az ágyba épített tévé ötletével az LG

lg ces 2021 okostévé átlátszó kijelző
A használatakor részben vagy teljesen kiemelkedik az LG tévéje az ágyból
Vágólapra másolva!
A csináld magad guruk érdeklődését is felkeltheti a koncepció.
Vágólapra másolva!

Ugyan a Consumer Electronics Show bejelentéseinek oroszlánrészét a hamarosan fogyasztói piacra kerülő termékek adják, azonban a legnagyobb gyártók megtehetik, hogy olyan érdekesnek talált koncepciókat is prezentáljanak, amelyek az adott formájukban nem feltétlenül fognak elérhetővé válni.

A használatakor részben vagy teljesen kiemelkedik az LG tévéje az ágyból Forrás: LG

Most az LG állt elő egy ilyen érdekességgel: 40%-ban átlátszó kijelzőjű, 55 hüvelykes televíziót épített egy ágyba. Amennyiben nincs használatban a tévé, akkor teljesen vagy részlegesen visszaereszthető az ágy lábrészénél lévő tartódobozába, így nincs útban, és nem tud valamilyen baleset során megsérülni.

Ugyan a gyártó elsősorban az átlátszó kijelzőpanel mutogatása miatt állt elő ágyba épített tévével, azonban az ötlet igazán kiváló lehet az olyan kis méretű hálószobákban, ahol komoly gondot okoz a hatékony helykihasználás, nehéz praktikus módon elhelyezni az ágyat és a tévét.

Emiatt az elképzelés kiváló inspiráció lehet az új projekt után nézelődő csináld magad guruknak: a hátlapi VESA rögzítőpontjaiknak köszönhetően bármely lapostévével lemásolható az ötlet, bár a TV motorizált leeresztése és felemelése számos barkácsoló esetében a komfortzóna átlépését igényelheti.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!