Sváby András Vágó Istvánnal viaskodik

Vágólapra másolva!
Rendkívüli eredmény született a november 4-9. közötti héten a televíziók versenyében, tv2-s műsor lett az első helyezett a reklámozók szempontjából fontos fiatalabb nézők körében. A Naplót és A nagy Őt közvetítő csatorna jó részeredményei ellenére azonban összesítésben továbbra is nagy előnnyel vezet a konkurens RTL Klub.
Vágólapra másolva!

Közel két és félmilliós nézettséget ért el a tv2 hétvégi hírmagazinja, a Napló, amely a vasárnap abszolút győztese lett. Az összesített eredményeket tekintve a teljes lakosság körében csak a Vágó István vezette Milliomos-játék tudta megelőzni Sváby műsorát, a fiatalabb nézők kategóriájában pedig mindenkit legyőzött a tv2 hétzáró programja.

Az RTL Klubon ősszel indult Szeress most! továbbra sem tudja befogni a konkurens műsort. A Barátok közt producere által készített heti sorozatot november 9-én majdnem egymillióval kevesebben választották, mint Sváby Andrást. Jól szerepelt a tv2 párkeresőshow-ja, A nagy Ő is. A már csak néhány nő közül válogató Noszály Sándor kalandjaira 1 millió 700 ezren voltak kíváncsiak, ami még mindig több, mint az RTL klubos Survivor nézettsége, amit azonban a vizsonylag gyenge eredményket hozó szombati napon vetítetenek.

A tv2 jól szereplő műsoraival ellentétben az októberben kezdett Folytassa Claudia! egyelőre kevés embert vonz, a pénteki kabaréműsort fele-harmad annyian nézték, mint a Legyen ön is milliomos és a Barátok közt párhuzamosan sugárzott részeit. Az RTL Klub vetélkedője és szappanoperája továbbra is Magyarország legnépszerűbb tévéműsorai.Vágó István kérdéseit rendszeresen körülbelül két és fél millióan követik, Berényiékre pedig szintén több, mint kétmillióan kíváncsiak, ami a korábbaikhoz hasonlóan jelentősen hozzájárul, hogy az RTL Klub áll a nézettségi verseny első helyén.

Az MTV legnépszerűbb műsora a vasárnap este közvetített Szuperbuli volt több mint 1 millió 400 ezer nézővel, amivel azonban csak az 55. helyet érte el Lagzi Lajcsi programja.

A földi sugárzású országos televíziók mellett viszonylag jó eredményt ért el a Viasat3 is, amely a háztartások közel felébe jut el. A sajtóhírek szerint további terjeszkedést tervező csatorna a 45. héten a teljes lakosság körében 2,4 százalékos, a reklámozók szempontjából fontos fiatalabb nézők kategóriájában, főműsoridőben pedig 3,1 százalékos nézettséget ért el, ami a negyede a közszolgálati adó eredményének.

NoA műsor címeCsatornaDátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.07. péntek2 712 65354,4
2.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.06. csütörtök2 633 64652,4
3.Napló (heti magazin)tv211.09. vasárnap2 448 94045,4
4.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.05. szerda2 447 00047,5
5.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.04. kedd2 400 47047,5
6.Legyen ön is milliomos! (vetélkedő)RTL Klub11.03. hétfő2 387 24847,2
7.Esti ShowderRTL Klub11.06. csütörtök2 365 04055,6
8.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.07. péntek2 273 99845,5
9.Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.06. csütörtök2 249 22743,6
10. Tényektv211.09. vasárnap2 059 29441,8
11. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.05. szerda2 053 79239,3
12. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.03. hétfő 1 954 78437,7
13. Activitytv211.08. szombat1 914 59038,9
14. FókuszRTL Klub11.07. péntek1 897 14842,1
15. FókuszRTL Klub11.06. csütörtök1 890 42041
16. FókuszRTL Klub11.03. hétfő1 842 28339,9
17. Barátok közt (magy. filmsor.)RTL Klub11.04. kedd1 833 85034,8
18. FókuszRTL Klub11.04. kedd1 826 37140,3
19. HíradóRTL Klub11.07. péntek1 776 73141,7
20. Mónika (talkshow)RTL Klub11.06. csütörtök1 773 03246,9