Szivarozva focizó Maradona és a kokainkupa - a focivébé legjobb sztorijai

Vágólapra másolva!
A focivébé alatt sem minden a labda körül forgott, összeszedtük a dél-afrikai torna legszórakoztatóbb híreit Löw kapitány orrtúrásától a folyvást kacérkodó Riquelme kisasszony vetkőzéséig.
Vágólapra másolva!

Domenech anyja és az ír káröröm

Teljes összeomlást hozott a vb a 2006-os kiírás ezüstérmesének, a francia nemzeti csapatnak. Anelka elküldte az anyjába Domenech kapitányt, aki viszont hazaküldte a tornáról a csatárt. Rend helyett azonban teljes lett a káosz, a csapat edzeni sem volt hajlandó, Evra nekiment az erőnléti trénernek, majd elkezdte keresni az árulót. Később kiderült: nem minden játékos akart sztrájkolni, emiatt viszont csaknem verekedésbe torkollt a feszültség. A háttérből Zidane is szította a kedélyeket, aztán maga Sarkozy elnök vette kézbe az ügyeket, még Henryt is kihallgatta, a FIFA viszont felszólította, hogy ne buzgálkodjon annyira. A botránysorozat minden epizódját csak egy gép tudja összeszedni, ajánljuk a témában a francia fociválogatott cimkeoldalát.

Zárásképp annyit érdemes még megjegyezni, hogy a válogatott új trénert kapott, a szövetség elnöke lemondott, Ribéryék nyomorán pedig nemcsak vb-részvételt az Henry kezezős gólpassza miatt elbukó írek szórakoztak remekül, de maguk a franciák is.

Betiltott fejhallgatók

Lényeg, hogy a franciák megtalálták az erkölcsi romlás ellenszerét: a Marseille és a Ligue 1-újonc Brest elnöke is megtiltotta játékosainak, hogy a szurkolók jelenlétében fülhallgatón zenét hallgassanak. "A magukat mások fölé helyező futballistáknak vissza kell szállniuk a földre, ami ilyen gesztusokon múlik" - indokolt Claude Dassier, a Marseille elnöke.

Löw mosatlan pulcsija, lejárt szerződése és orrtúrása

Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya minden mérkőzésen ugyanazt a kék pulóvert vette fel, a szakmai stáb tagjai még azt sem engedték meg, hogy kimossa.

Forrás: AFP
Löw kék pulcsija rendkívül kapós lett Németországban

A babona a spanyolok elleni elődöntőn becsődölt, de akadt más probléma is: Löw szerződése 2010. június 30-án lejárt, a szövetség pedig nem ajánlott fel neki hosszabbítást, azaz a vb egy részén munkanélküliként irányította a végül bronzérmes csapatot.

Bár az elődöntő után csalódottak voltak a németek, a csapat addigi teljesítményét olyan lelkesedéssel fogadták odahaza, hogy még az orrtúrást is megbocsátották Löw edzőnek.

Az NB II nehezebb

A németek magyar játékvezetés mellett bukták el az aranyat. Kassai Viktor és segítői, Erős Gábor és Vámos Tibor jól végezték a dolgukat, nem is panaszkodott rájuk egyik fél sem. Bármilyen nagy dolognak is hangzik ez, NB II-es meccsen fújni sokkal nehezebb, nyilatkozta később a mindössze 34 éves bíró.

Ellopták Rooney-ék alsógyatyáit

Máshol is nagy becsben tartották a ruhadarabokat, az angol játékosoktól a németek elleni vesztes meccs közben némi pénz mellett az alsónadrágjaikat is ellopták. A rendőrség egy nap alatt elfogta a tetteseket, akik a szálloda dolgozói voltak. A házkutatás során valamennyi lopott holmi előkerült.

Rooney beszólt, Capello tombolt

Wayne Rooney-nak persze volt más baja is, az egy gólt sem szerző csatár egy kamerán keresztül szólt be a csapatot kifütyülő angol szurkolóknak az Algéria elleni 0-0 után. Később aztán bocsánatot kért, az angol bulvársajtó pedig megtalálta MU-csatár gólképtelenségének okát.

Csapata bukdácsolását Fabio Capello sem viselte könnyen, az angolok olasz mestere nagyokat tombolt a kispadnál, amiből rendkívül szórakoztató videoklip is készült.

Goodluck rosszat kívánt

Csalódottan távozott a tornától Nigéria is. Az ország elnöke úgy felpaprikázta magát a csoportból való búcsún, hogy kijelentette: a válogatottat két évre kivonja a forgalomból. Jonathan Goodluck aztán a FIFA kemény fellépésének hatására meghátrált - vagy mégsem a FIFA számított? Később az államfő bejelentette: a Facebookon kapott üzenetek miatt nem függesztette fel a csapat működését.

Új szabály az ördög keze ellen

Ghána sem tudott beletörődni a kiesésbe, az uruguayi Luis Suárez csatár létére kézzel paskolta ki a labdát a gólvonalról a negyeddöntő 120. percében. Asamoah Gyan azonban kihagyta a büntetőt, majd tizenegyesekkel Uruguay jutott tovább. Ghána ezért szabálymódosítást eszelt ki, Milovan Rajevac edző pedig az ördög kezének nevezte az az Ajax-csatár testrészét.

Vuvuzela gyémántból

Egy linzi ékszerész elkészítette a világ legdrágább vuvuzeláját. A gyémántokkal ékesített hangszer 4,8 millió forintot ér, és egy orosz milliomos megbízásából készült. A stadionokat méhkassá varázsoló trombita honlapot kapott, eljutott a Zeneakadémiára, csengőhang készült hozzá, volt, aki bepisilt tőle, volt, aki pofont kapott, a világ egyik legjobb játékosa pedig meg sem tudta szólaltatni.

Forrás: AFP

Vb-trófea kokainból

De nemcsak a vuvuzela készült el különleges anyagból: kolumbiai rendőrök a győztesnek járó trófea kokainból készült másolatát foglalták le a bogotai repülőtéren egy héttel a döntő előtt. A 36 centiméter magas másolat elkészítéséhez a gondos alkotók tizenegy kiló kábítószert használtak fel.

Maradona szivarral focizott

A szerrel korábban közeli viszonyt ápoló argentin kapitány hálás téma volt az egész vb alatt: újságírót gázolt, aztán seggfejnek nevezte, egyik játékosa kritikusait Andrea Bocellihez hasonlította, Schweinsteigertől pedig német akcentus mímelve kérdezte, hogy ideges-e. Később kiderült, Schweinsteiger nem volt ideges - vagy talán csak a foci istene parancsolt megálljt Maradonának, mikor a németek elleni negyeddöntő előtt edzés közben futkározva is szivarozott.

Buzizott a kapitány

A szlovák játékosok közül többen is nehezményezték, hogy a média túl sokat kritizálja a csapatot, idősebb Vladimir Weiss szövetségi kapitány pedig annyira elragadtatta magát, hogy trágár káromkodással illette az őt faggató újságírókat.

Jimmy Jump terve csak félig sikerült

A notórius pályára rohangáló, Jimmy Jump a vb-döntőn is megjelent. Bár sikerült a pályára rohannia, a tervét nem tudta beteljesíteni: megpróbált egy katalán sapkát húzni a trófeára, de a biztonsági őrök megakadályozták ebben. Egy német tv a korszerű technika segítségével tette látványosabbá az első, egyetlen kameraállásból készült felvételt.

Az arany a spanyoloké lett, hanyattestek tőle

Végül az Európa-bajnok Spanyolország a vébét is megnyerte, Alvaro Arbeloa a nagy ünneplés közben jókorát zakózott, amit a szurkolók kitörő kacajjal fogadtak.


A pszichopolip hihetetlen kalandjai

Magunk sem gondoltuk volna, milyen karriert fut majd be Paul, az oberhauseni csodapolip, mikor az első hírt fogalmaztuk róla, még a Németország-Anglia nyolcaddöntő előtt. A nyolckarú jósnak igaza lett, Özilék továbbjutottak, és onnan nem volt megállás: a németek kiütötték Argentínát is - aztán csak hátradőltünk a széken, és néztük, ahogy a jóslatok beteltek.

Paul százszázalékos mérleggel zárta a vébét, joggal lett igazi sztár: rúdtáncot lejtett, interjút adott, halálos fenyegetést kapott, élő adásban fordult a németek ellen, álinterjú készült vele, egy spanyol üzletember tízmilliót ajánlott érte, a fogadóirodák milliókat buktak miatta, Iniesta megköszönte neki a győzelmet és kapott egy vb-trófeát. Az etológus szerint viszont lehet, hogy manipulálták.

Aki csak az általános műveltségét szeretné karbantartani, elég elolvasnia tíz dolgot, amit a pszichopolipról tudni kell.

A jó, a rossz és a csúf

Az [origo] olvasói számos szavazáson kifejezhették véleményüket a vb emberi oldaláról. Megválasztották a vb legjóképűbb játékosát, a legrosszabb arcút, a legnagyobb lúzert, a legrandább frizurát és legszebb focistafeleségét. A legdögösebb szurkolólány címért maratoni csata zajlott, melyben már-már a pszichopoliphoz mérhető sztárrá emelkedett Larissa Riquelme. A paraguayi szupermodell megfogadta, hogy ha hazája vb-t nyer, levetkőzik - Cardozóék persze kiestek, Riquelme kisasszony kénytelen-kelletlen mégis vetkőzött.

Forrás: AFP
Itt még versenyben volt Paraguay

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!