Vágólapra másolva!
Öt lakosztályával, éttermével, javítóműhelyével és alkatrészüzletével várja a nyár elejétől a balatoni kerékpárút használóit a Fűzfő Motel, amelyet a helyi önkormányzat 11 millió forintos költséggel, a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával hoz létre.

A balatoni kerékpárút mentén tavaly adták át az első olyan idegenforgalmi létesítményt, amely a biciklis kirándulókat igyekszik kiszolgálni; most a balatonfüredi kerékpáros pihenőhely után másodikként Fűzfőn már szálláshelyet is biztosító kerékpáros megállóhely létesül.

A balatonfűzfői önkormányzat a korábban oktatási és művelődési célt szolgáló, a vasútállomás és a tó között a kerékpárút mellett található úgynevezett Nádfedeles épületet alakíttatja át saját cégével, a Nexus-Fűzfő Kft.-vel.

A cég ügyvezető igazgatója, Szegedi Lajos a folyamatban lévő fejlesztésről elmondta: a 300 négyzetméter alapterületű épületben öt lakosztály négy-négy vendég elhelyezésére lesz alkalmas, így egyszerre húsz kerékpárosnak tudnak szállást adni a tervek szerint május végén megnyíló Fűzfő Motelban.

A fél hektáros, füvesített tóparti telken álló épületben a 11 millió forintos fejlesztés nyomán központi fűtés lesz, így egész évben fogadhatnak vendégeket.

A motel új berendezést kap, és kialakítanak kerékpárjavítót és az alkatrészüzletet is.

A beruházáshoz a Balaton Fejlesztési Tanács - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Gazdasági Minisztérium támogatásával - 6,8 millió forinttal járul hozzá, a költségek fennmaradó 35 százalékát az önkormányzati tulajdonban lévő társaság fedezi.

Szegedi Lajos beszámolt arról is: a kerékpáros idegenforgalom fejlesztésében érdekelt Balaton-parti kisvállalkozások arra készülnek, hogy közösen pályáznak a kerékpáros turisztikai hálózat kialakítására, ami - az elképzeléseik szerint - egyebek közt a vendégeknek kedvezményeket nyújtó kártya bevezetésével és a kerékpárkölcsönzésnek az egész Balaton-mellékre való kiterjesztésével is jár majd.