Tippeljen, az olimpia pingpongosainak hány százaléka kínai!

olimpia rio pingpong asztalitenisz
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 18. A kínai Hszü Hszin (b) és Csang Csi-ko a japán Josimura Maharu, Niva Koki páros ellen játszott mérkőzésen a Rio de Janeiró-i nyári olimpia férfi asztalitenisz csapatversenyének döntőjében a Riocentro 3-as Pavilonjában 2016. augusztus 17-én. (MTI/EPA/Ho Hvi Jang)
Vágólapra másolva!
Eljöhet még az idő, amikor tényleg kínai házibajnokság lesz egy olimpia pingpongtornája. Most ott tartunk, hogy az összes játékos egynegyede született Kínában.
Vágólapra másolva!

Ma már teljesen normális, hogy két európai ország pingpongcsatátájan mindkét oldalon kínai (esetleg tajvani) születésű versenyzők állnak az asztal mellett. Ehhez mindenki hozzászokott, aki akár csak időnként belenéz egy-egy nemzetközi meccsbe.

Ezzel együtt is sokkoló a New York Times internetes kiadása által előásott adat, mely szerint az olimpián induló

172 asztaliteniszező közül (legalább) 44-en kínaiak.

Ez 25,6 százalék, vagyis valamivel több, mint a mezőny negyede. Ha a Kínát képviselő hat sportolót nem számítjuk, akkor 22 százalék, tehát ekkora az importáltak aránya.

Ők speciel kínai színelben játszó kínaiak. Hszü Hszin (balra) és Csang Csi-ko a japán Josimura Maharu, Niva Koki páros ellen játszott mérkőzésen, a csapatverseny döntőjében Forrás: MTI/EPA/Ho Hvi Jang


Talán ennél is erősebb szám, hogy az 56 nemzetből, amely fiait és/vagy lányait asztaliteniszezni küldte az olimpiára, 21 moinimum egy kínai születésű (nem csak származású!) sportembernek helyet szorított a küldöttségben. Szingapúr, Kanada, Törökország, Luxemburg és Katar 100 százalékban bennük bízik, a hollandok és a spanyolok kétharmadrészt.

Házibajnokság

És míg így sincs igazán esélye a többi országnak Kína ellen. Mióta a sportág 1988-ban felkerült az olimpia műsorára, a megnyerhető 31 aranyéremből 27-et Kína vitt el. Érthető: jellemzően azok a játékosok igazolnak más válogatottba, akik a sajátjukba nem férnek be. Külföldön így is ők lesznek a legjobbak.