Vágólapra másolva!
Elképesztő jelenetek játszódtak le egy ausztráliai alacsonyabb osztályú mérkőzésen, ahol a pályán kitört verekedés az utcán folytatódott. A dühöngőket a rohamrendőröknek kellett megfékezniük.

Az Új-Dél-Wales állami labdarúgó-bajnokság első osztályában rendezett Rockdale Ilinden–Sydney United mérkőzésen már a lefújást megelőzően a pályán elszabadultak az indulatok, a két csapat játékosai a 0-0-s meccs végén már csak egymás püfölésével voltak elfoglalva.

A balhét aztán a két szurkolótábor is folytatta a stadion közelében. Az egyik tévécsatornának nyilatkozó helyi lakos elmondása szerint ő ötven éve él a stadion közelében, de ilyet még nem látott.

A találkozóra kiküldött rendőrök nem is tudták megfékezni a dühöngőket, ez csak a kiérkező rohamrendőröknek sikerült. Egy huligánt őrizetbe vettek, míg hármat kórházba szállítottak. A videón látható, hatalmas késsel felfegyverkezett fiatal férfit pedig még keresi a rendőrség.

A két csapat szurkolótáborai nem először csináltak balhét, az előző idény bajnoki döntője (amit 3-3 után 11-esekkel nyert meg a Sydney United) után pedig különösen feszült lett a viszony a klubok táborai között.