Vágólapra másolva!
Visszatér a magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő német labdarúgó-válogatottba a 2014-ben világbajnok Toni Kroos, a Real Madrid középpályása.

 A 34 éves futballista ezt csütörtökön, az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésben jelentette be, döntését pedig azzal indokolta, hogy Julian Nagelsmann felkérte őt erre.

Srácok, röviden és tömören: újra német válogatott leszek márciustól

 - írta Kroos, és hozzátette, áll a kihívás elébe, valamint biztos abban, hogy a Nationalelf többet érhet el a hazai rendezésű Eb-n, mint azt a jelenlegi helyzetben sokan gondolnák.

Mindez azt jelenti, hogy a rutinos játékos már márciusban, a világbajnoki ezüstérmes franciák, valamint a hollandok elleni barátságos mérkőzéseken is Nagelsmann rendelkezésére áll majd.

Kroos a 2021-ben - részben Budapesten - rendezett kontinensviadal után mondta le a szereplést a német válogatottban, melyben addig 106-szor lépett pályára.

Németország rendezőként nem vívott Eb-selejtezőket, de tavaly 11 mérkőzéséből csak hármat nyert meg, így a szurkolók és a sportszerető közvélemény szerint akár le is szerepelhet a nyári tornán.

Az Eb - amelynek A csoportjában a németek, a magyarok, a svájciak és a skótok játszanak majd egymással - június 14-én kezdődik és július 14-ig tart. A magyar válogatott a svájciak ellen kezd június 15-én Kölnben, négy nappal később a németekkel találkozik Stuttgartban, ahol aztán június 23-án a skótok ellen zárja a csoportküzdelmeket.