Vágólapra másolva!
Nagy Ádám célja és álma az, hogy egyszer újra az olasz élvonalban futballozhasson, ezért is maradt Olaszországon belül.

A korábban a Bolognát erősítő, szerdán a Pisától az ugyancsak másodosztályú Speziához kölcsönbe került 28 esztendős középpályás felidézte: a december végi két mérkőzés utáni pihenőt követően a vezetőedző még azt mondta, számol vele, úgy is volt, hogy marad a klubnál, tíz napja viszont megváltozott a helyzet. Voltak más lehetőségei, a többi között

a holland élvonalból, a tengerentúlról, a Közel-Keletről és a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a német Bernd Storck vezette Sepsi OSK együttesétől is volt megkeresése.

Nagy Ádám szeretne visszatérni a Serie A-ba Fotó: Csudai Sándor - Origo

azt érzem, hogy ezt a Serie B-ből tudom a legkönnyebben elérni."

Mint mondta, nagy könnyebbülés volt számára, hogy viszonylag gyorsan eldőlt a sorsa és egy olyan csapathoz igazolt, amely nemrégiben megjárta az élvonalat - az elmúlt idény végén esett ki -, így struktúrában minden adott, nagyon jó lehetőségek szolgálják a felkészülést. Noha most nagy nehézségekkel találta magát szemben és gödörben van a csapat - pillanatnyilag utolsó előtti a húszcsapatos másodosztályban -, a legmeggyőzőbb érv Nagy számára az volt, hogy a kispadon az a Luca D'Angelo ül, akivel Pisában már dolgozott együtt.

Nekem ez egy nagy lehetőség, hogy D'Angelóval dolgozhatok együtt" - szögezte le Nagy, akinek hosszabbítási opció is szerepel a kontraktusában. - "Azt sem zárnám ki, hogy az opció által az Európa-bajnokság után is itt maradjak. De elsődlegesen most az a célom, hogy folyamatosan játéklehetőséghez jussak, jó játékkal segítsem a csapatot és abszolút felkészülten érkezzek az Európa-bajnokságra."

Nagy Ádám jó formába szeretne lendülni az Európa-bajnokságra Fotó: Csudai Sándor - Origo

Elárulta: egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, mivel a váltás azt a célt szolgálta, hogy jó formába lendülhessen a németországi kontinensviadalig.

Kitért arra is, hogy egyszer majd szívesen hazaigazolna, és örömmel hívná fel magára jó játékával a Ferencváros figyelmét.

"Előtte még szeretnék két-három év olasz első osztályú focit játszani" - fogalmazott.

Nagy a tervek szerint ott lesz a keretben szombaton a Catanzaro elleni hazai bajnoki mérkőzésen.