Vágólapra másolva!
A Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében az FC Barcelona hátrányból fordítva 3-1-re nyert a harmadosztályú Unionistas de Salamanca ellen.

A Barcelona legutóbb a Spanyol Szuperkupa döntőjében szenvedett tökörsima vereséget a Real Madridtól. A 4-1-es zakó nem csak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is csalódást keltett. Xavi együttese így elbukta az első megszerezhető kupát, a Bajnokok Ligájában ugyan még versenyben van, a bajnokságban viszont tetemes hátránnyal csak negyedik jelenleg, vagyis a Copa del Rey kínálhatja a klubnak a legnagyobb esélyt arra, hogy trófeát szerezzen a klub ebben az idényben.

A vártnál nehezebben győzte le harmadosztályú ellenfelét a Barcelona Forrás: AFP/Cesar Manso

Kisebb meglepetésre a bő tíz évvel ezelőtt alapított Unionistas szerezte meg a vezetést a 31. percben Álvaro Gómez révén. Közvetlenül a szünet előtt aztán Ferran Torres ziccere után egyenlített a katalán sztárcsapat, amely a második félidőben négy percen belül eldöntötte a meccset és a továbbjutást. Előbb a felhúzódó Jules Koundé bombázott a kapu jobb oldalába, majd a francia védő passzából Alejandro Baldé indult meg a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre és éles szögből a kapuba lőtt.

Koundé először lőtt gólt a tizenhatoson kívülről és először szerzett gólt, illetve adott gólpasszt egyetlen meccs alatt.

Győzelmével a Barcelona bejutott a negyeddöntőbe, ráadásul sorozatban az ötödik idegenbeli meccsét nyerte meg a Király Kupában, hasonlóra az 1986/1987-es idény óta nem volt példa.

Spanyol Kupa, nyolcaddöntő:
Unionistas de Salamanca - FC Barcelona 1-3 (1-1)
gólszerző: Gómez (31.), illetve Ferran Torres (45.), Koundé (69.), Baldé (73.)