Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó FA-kupa vasárnapi mérkőzésén a Liverpool hazai pályán 5-2-re győzött a másodosztályú Norwich City ellen, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A találkozón a sérüléséből gólpasszal tért vissza a pályára Szoboszlai Dominik, aki a lefújást követően a közösségi oldalán is közzétett egy bejegyzést.

Szoboszlai az 55. percben, 3-1-es állásnál állt be csereként, ez volt az első mérkőzése a január 1-jén elszenvedett combsérülése óta. A magyar fociválogatott csapatkapitánya a 63. percben egy szögletből gólpasszt adott Virgil van Dijknak, amivel 4-1-re alakult az állás. Az Anfielden könnyedén továbbjutó Liverpoolba visszatért Szoboszlai Dominik a mérkőzés után az Instagram-oldalán posztolt két képet, amelyekhez ennyit írt:

Szoboszlai bejegyzéséhez többek között a Liverpool FC hivatalos oldala, valamint három csapattársa – Virgil van Dijk, Luis Díaz és Ryan Gravenberch – is hozzászólt egy-egy emoji formájában.

Még nem ismert a Liverpool következő FA-kupa-ellenfele

A meccs után a szezon végén távozó vezetőedző, Jürgen Klopp Szoboszlai mellett Trent Alexander-Arnold és Andy Robertson visszatéréséről is beszélt, akik szintén sérülés miatt hagyták ki az elmúlt időszakot.

A Liverpool szerdán a Chelsea, vasárnap az Arsenal ellen vív bajnoki rangadót, míg az FA-kupa nyolcaddöntőjében a Watford-Southampton meccs továbbjutója lesz a Vörösök ellenfele. Utóbbi párharc első mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult, így a szabályok értelmében újrajátszás következik.