Negyven évvel ezelőtt karácsony előtt három nappal rendeztek egy Spanyolország-Málta labdarúgó Eb-selejtező mérkőzést, amely a csoport utolsó találkozója volt, és amely arról döntött, hogy Spanyolország vagy Hollandia lesz ott az 1984-es kontinenstornán. A találkozó tisztaságában azóta is kételkedik mindenki, és nem csak Hollandiában.
Az 1984-es Európa-bajnokságra a házigazda Franciaországon kívül hét csapat kvalifikálhatta magát, a négy ötcsapatos és a három négycsapatos csoport győztese. Már a sorsolás pillanatában is az egyik legérdekesebbnek a 7-es csoport tűnt, mert
itt kapott helyet Spanyolország és Hollandia;
egyiküknek értelemszerűen le kellett maradnia a nyolccsapatos Eb-ről. Hollandia azt követően, hogy 1974-ben és 1978-ban is döntőt vívott a világbajnokságon az 1982-es, spanyolországi vb-re nem jutott ki, vagyis szinte kötelező volt kvalifikálni magát az ezt követő Eb-re. Spanyolország viszont titkos esélyesként csúnyán megbukott a hazai világeseményen, a legjobb 12 között csoportjában utolsó helyen végzett. Vagyis neki is kozmetikáznia kellett az eredményén.
A csoport többi tagjának maximum a mérleg nyelve szerepét gondolta a közvélemény, mint utólag kiderült ez tökéletesen így is lett. Írországról vélte a többség, hogy beleszólhat a nagyok párharcába, mert a '82-es vb-kvalifikáció során otthon legyőzte Hollandiát, és Rotterdamból is ponttal távozott.
Tudni kell azt is, hogy ezekben az időkben a selejtező csoportok meccseit nem azonos napokon rendezték. Így kerülhetett sor arra, hogy a továbbjutásért harcoló Hollandia tehetetlenül nézte a spanyol-máltai meccset. De még érdekesebb ennek a sztorinak az előzménye.
A selejtező csoportok kisorsolása után az abban résztvevő csapatok képviselői összeültek időpont- és programegyeztetésre.
A spanyolok a végsőkig ragaszkodtak ahhoz, hogy az utolsó meccsüket hazai pályán Málta ellen játsszák. Ugyanezt akarták elérni a hollandok is - nem véletlenül, hiszen mindkét együttes tudta, hogy akár a gólkülönbségen vagy a több lőtt gólon is múlhat a továbbjutás. A felek képtelenek voltak megegyezni és már-már úgy tűnt, hogy az UEFA fogja központilag megállapítani a meccssorrendet. A tárgyaláson több órán át veszekedő-civakodó holland szövetségi képviselő ekkor legyintett egyet és belement a spanyolok akaratába. Óriási hibát követve el ezzel.
Megkezdődtek a csoportküzdelmek. Az első meglepetést nem Írország okozta, hanem az akkor sehol nem jegyzett Izland, amely az első fordulóban 1-1-et játszott otthon Hollandiával. Akkor még senki nem gondolta, hogy mekkora jelentősége lesz ennek utólag, bár gondolhatta volna. Amikor a spanyol válogatott Írországban ikszelt, akkor ezen a téren kiegyenlítődtek az erőviszonyok, tehát
a két spanyol-holland összecsapásra úgy került sor, hogy a továbbjutásra esélyes két csapat egy-egy pontot veszített.
Akkor ez tiszta ügynek tűnt: aki több pontot szerez az egymás elleni két meccsen az lehet ott az Európa-bajnokságon.
1983. február 16-án
Spanyolország Sevillában Senor 11-es góljával 1-0-ra nyert,
így lépéselőnybe került.
1983. november 16-án Rotterdamban Hollandia győzött 2-1-re, és ezzel vált egy csapásra zűrössé a helyzet. Ugyanis azonos pontszámmal állt a két "nagy", és mivel mindkettőnek csak a hazai Málta elleni meccse volt hátra
biztosnak tűnt, hogy a gólkülönbség dönt közöttük.
Ez 7-7 mérkőzés után Hollandiának hattal volt jobb. Majd december 17-én estére 11-el, ugyanis Hollandia 5-0-ra nyert Málta ellen.
Egy mérkőzés maradt hátra a csoportban, négy nappal később, december 21-én a Spanyolország-Málta. A házigazdának legalább 11 góllal kellett nyernie, hogy Eb-résztvevő legyen. Annak a válogatottnak, amely hét mérkőzésen összesen 12 gólt szerzett. Csak Írországot győzte le két góllal, a többi diadala egygólos volt. Ta' Qali-ban, Málta ellen úgy tudott nyerni májusban, hogy a 60. percben még a hazai csapat vezetett 2-1-re, ezt követően csak nagy nehézségek árán tudta kicsikarni Spanyolország a 3-2-es győzelmet.
A nemzetközi szövetség nem állt a helyzet magaslatán, ahogy 1978-ban az Argentína-Peru és 1982-ben az NSZK-Ausztria idején sem. Ugyanis Spanyolország akkor léphetett pályára, amikor Hollandia már befejezte szereplését.
December 21-én, és az azt megelőző néhány napban olyan dolgok történtek, melyek 40 év távlatából nehezen rekonstruálhatóak, nyilván vannak köztük kitalációk, eltúlzott esetek és talán csúsztatások is. Az biztos, hogy számtalan orgánum (természetesen elsősorban holland) fogott "oknyomozásba", de
bizonyítani semmit sem lehet.
Az tény, hogy a máltai csapat repülőgépe sokat késett és az együttes csak nagy késéssel esett be Sevillába. Az is tény, hogy a vendégeket minősíthetetlenül rossz helyen szállásolták el az udvariatlan házigazdák Sevillában. Például nem volt étkezési lehetőségük. Olyan helyen kaptak edzéslehetőséget, ahol nem volt világítás, de ezek még önmagukban nem indokolnának egy 11 gólos vereséget. Sőt, együtt sem. A játékvezető esetleges megvesztegetése már több sikerrel kecsegtető akció. John Bonello, máltai kapus azt állította, hogy látta amint
a meccs után a mérkőzést irányító török Erkan Göksel és segítői aranyórákat vesznek át a hazaiak képviselőitől.
Ez utóbbi jelenetről több ellenfél játékosa is beszámolt azokban az időkben a Real Madrid nemzetközi mérkőzései előtt-után is, de őszintén szólva nehéz elképzelni, hogy a megvesztegetésre szánt értékes ajándékokat úgy adnák át, hogy közben az ajtó nyitva van és a vesztegetés éppen látszik a folyosóról.
Tizenegy gólos különbséget sem könnyű összehozni egy játékvezetőnek, bár 2-3 kiállítás a gyengébb csapatból közelebb hozhatja a (sokkal) jobbat ehhez.
Itt egy kiállítás történt, Michael Degiorgiót a 76. percben, 9-1-nél parancsolta az öltözőbe Göksel. Egy fáradó, egyébként is gyengébb csapat ezt követően magyarázkodás nélkül kaphat újabb három gólt.
A török sporttárs amennyiben tényleg kapott órát, ezzel "köszönte meg" az ajándékot.
Ám ki tett még sokat ezért a bizonyos 12 találatért? Valószínűleg a hazaiak orvosi stábja is. A máltaiak egyenlítő góljának szerzője, Silvio Demanuele azt mondta, hogy biztos benne, hogy
a spanyolok teljesítménynövelő szereket használtak,
mert olyan tüneteket produkáltak, amik erre utaltak. Ezt a bátyjától tudta, aki aktívan foglalkozott testépítéssel, és ismerte a hasonló szerek hatásait.
Furcsa egyébként egy 12-1-es meccs kapcsán egyenlítő gólról beszélni, de tény, hogy Santillana 15. percben szerzett találatára Demanuele a 24. percben válaszolt. Az első spanyol gól szerzője az első játékrészben még kétszer betalált, így a szünetre 3-1-el mentek a csapatok. Ez reális különbség volt akkor.
Viszont a kulcsa a második félidőben történt máltai összezuhanásnak lehet, hogy a pihenő során keresendő. A máltai öltözőben lévő játékosok közül többen állították, és ezt az edző, Victor Scerri is megerősítette, hogy
egy ismeretlen érkezett hozzájuk a szünetben,
és nagy tálcán félbevágott citromokat kínált nekik. A fáradt játékosok ezeket elfogadták és nyalogatni kezdték. Tudni kell azt is, hogy a mesélők szerint a máltai csapat öltözőjében nem volt víz, így a játékosok inni sem tudtak. Ezért fogadták örömmel a citromokat. Lelkesen nyalogatták azokat. Ennek hatására a focisták többsége csak kóválygott a második félidőben a pályán.
Olyan volt, mintha részegek lettünk volna. Legszívesebben lefeküdtünk volna aludni -
mesélte később egy spanyol tévéműsorban Silvio Demanuele. Hasonlóan emlékezett erre egy másik focista, Emanuel Fabri is.
Victor Scerri szintén megerősítette ezt abban a műsorban, és emlékezett rá, hogy meg is kérdezte a mellette ülő orvost:
Lehet, hogy elkábították a játékosainkat? Úgy mozognak, mintha nem lennének maguknál.
Ez magyarázat lehet a máltaiak összeomlására, ám a hazaiak játékosa, a világsztár, Jose Antonio Camacho is ott volt abban a műsorban, és az ő érvelése is logikus:
Ez egy őrült magyarázat! Ha bejön az öltöződbe egy ismeretlen és azt mondja, hogy itt van néhány citrom és edd meg, akkor azt nem teszed meg, hanem kidobod az embert.
A profi Camacho úgy gondolta a dolgot, ahogy mondta, de a munka mellett, szórakozásból focizgató máltaiak talán kedves gesztusnak vették az ajándékot.
Az biztos, hogy Poli Rincón rögtön a szünet után háromgólosra növelte az előnyt, majd az 56. és a 63. perc között újabb négy spanyol gól érkezett, kettő Rincóntól és kettő Macedatól.
8-1 lett az állás szűk félórával a vége előtt.
Megvalósíthatónak tűnt a csoda. Ez a nézőtéren is meglátszott, a kezdőrúgáskor mindössze 18 ezren reménykedtek a lelátókon, a többiek vagy tévén nézték vagy rádión hallgatták a meccs alakulását. 8-1-nél ez a szám majdnem megháromszorozódott, és ki lehetett volna tenni a "minden jegy elkelt" táblát a pénztárra, ha azok nem zárnak be az első félidőben. Így a közel lakók
jegy nélkül tódultak be a meccsre, a rendezőknek a rendőrökkel együtt kellett eltorlaszolni a bejáratokat, mert annyian akartak bemenni.
ahogy az Magyarország legtöbb pályáján is megszokott volt a második félidőkben annak idején. Ám ez egy Európa-bajnoki selejtező volt! Méghozzá olyan, amely bevonult a történelembe.
A sevillai stadion tehát megtelt, mire a nyolcadik gól után nyolc perccel Spanyolország egy újabb rohamot indított a 12 találatért. A 75. és a 79. perc között újabb három hazai gól született, és ekkor csökkent a máltaiak létszáma 10-re.
Ilyen körülmények között már
az lett volna a csoda, ha a maradék bő 10 percben nem születik meg az Eb-t érő 12. spanyol gól.
Megszületett, Senor révén. Spanyolország pont annyi gólt szerzett 90 perc alatt, amennyit előtte a selejtezősorozat hét mérkőzése alatt. Plusz 16-os gólkülönbséggel zárt, pont mint Hollandia, azonban a kettővel több lőtt gólja miatt (a szabályok értelmében) elékerült.
A máltai kapitány, Victor Scerri évtizedekkel később a már említett tv-műsorban azt mondta zárszóként:
Nincs rá bizonyítékunk, hogy a szünetben kapott citromokba belecsempésztek valamit a spanyolok, és remélem nem is lesz. Mert ez a futball halálát jelentené.
Természetesen ez most már 40 év távlatából nem is bizonyítható. Scerri nem is él már, 90 évesen halt meg,
a futball viszont él, virul és egyre népszerűbb,
csak éppen az ilyen esetek miatt néha kissé elkeserednek a szurkolói.
Miközben Sevillában véget ért ez a nevetséges meccs, Hollandiában kitört a botrány. Érdemes felidézni néhány nyilatkozatot. Kees Rijvers holland szövetségi kapitány:
A félidőben még biztos voltam benne, hogy mi vagyunk a továbbjutók. A folytatásban azonban az volt az érzésem, hogy a spanyolok annyi gólt rúgnak, amennyire éppen szükségük van. Ha húsz kellett volna, hát húszat.
A holland válogatottak nem akartak nyilatkozni. Végül a csatár, Ruud Gullit állt kötélnek.
Ez rettenetes. Meg sem fordult a fejemben, hogy a spanyolok megelőzhetnek bennünket. Többet sajnos most nem tudok mondani. Az egész olyan, mint egy rossz álom.
Spanyolország a következő évben az Európa-bajnokságon a csoportjában 1-1-et játszott mind Romániával, mind Portugáliával, és az utolsó mérkőzés utolsó pillanatáig 0-0-ra állt a címvédő NSZK ellen, ami
a kiesését jelentette volna.
Ekkor Antonio Maceda betalált, és ezzel elődöntőbe jutott, ahol 1-1 után 11-esekkel legyőzte Dániát, majd a döntőben 2-0-ra kikapott a házigazda Franciaországtól.
A holland válogatott tagjai mindezt a televízióban nézték, majd a következő Európa-bajnokságot,1988-ban megnyerték.
Máltán a döbbenetes vereség után a helyi labdarúgó-szövetség vizsgálóbizottságot állított fel az események rekonstruálására. A bizottság összeült, majd megállapította a nagy semmit.