Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 3-0-ra legyőzte az Aston Villát az Anfielden. A találkozón ezúttal is remekelt a magyar válogatott csapatkapitánya, aki harmadik percben egy bombagóllal megszerezte első liverpooli találatát, ami azt jelenti, hogy 11 év elteltével újra magyar gól született a Premier League-ben. A találkozó után a 22 éves középpályás elmondta, milyen érzés volt megszereznie az első gólját az Anfielden.

Legutóbb, a Newcastle ellen nem kezdtünk jól, most viszont igen, és arra is törekedtünk, hogy tizenegyen fejezzük be a meccset" - mondta a meccs után a BBC-nek Szoboszlai Dominik, aki hangsúlyozta, hogy a csapattársaival még nem ismerik annyira jól egymást a csapatban, de idővel egyre jobbak lesznek.

Szoboszlai Dominik első gólja emlékezetesre sikerült Forrás: MTI/EPA/Adam Vaughan

Szoboszlai Dominiket arról is kérdezték, hogy mit az egyiptomi Mohamed Szalah esetleges távozásáról, akiért csillagászati összeget ajánlottak Szaúd-Arábiából.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt maradt.

Kellenek az olyan játékosok a csapatba, mint ő" - tette hozzá Szoboszlai Dominik, akinek a találata 900. liverpooli gól volt a Jürgen Klopp érában.

Szoboszlai Gera Zoltán, Priskin Tamás és Buzsáky Ákos után a negyedik magyar gólszerző a Premier League-ben. Ezt megelőzően az akkor a West Bromwich Albionban játszó Gera 2012. december 22-én, a Norwich ellen szerzett találata volt a legutóbbi magyar gól az angol élvonalban.