Vágólapra másolva!
A 2023/2024-es szezonban kölcsönben a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Fehérvár FC-t erősíti majd Mamoudou Karamoko - adta hírül a fehérvári klub honlapja. A 24 esztendős francia támadó az FC Kobenhavn csapatától érkezett.

A jó felépítésű francia támadó 1998. június 8-án született Párizsban, fiatalon a Paris FC és a Strasbourg labdarúgója volt, a 2019/2020-as szezonban a Wolfsburgban játszott, ahol bemutatkozhatott a Bundesligában is, a tartalék-csapatban pedig 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Ezt követően az osztrák LASK Linz játékosa lett, ahol 27 mérkőzésen 9 gólt szerzett, az elmúlt másfél évben pedig a dán FC Kobenhavn kötelékéhez tartozott, így kétszeres dán bajnoknak és egyszeres dán kupagyőztesnek mondhatja magát,

egy félidő erejéig pedig a Bajnokok Ligájában is pályára lépett a Manchester City otthonában.

Mamoudou Karamoko a Vidinél folytatja Forrás: fehervarfc.hu/

"Nagyon tetszik a Vidi stadionja, és bízom benne, hogy ebben a remek atmoszférában minél többet pályán lehetek majd. Az előző klubomnál nem kaptam annyi lehetőséget, mint szerettem volna, majd a Vidi megkereste az ügynökömet, és egy

ambiciózus projektet vázoltak fel. A csapat két másik francia játékosát, Lyes Hourit és Franck Bambockot korábban nem ismertem, de az érkezésem előtt beszéltem velük, és elmondták, hogy nagyon jól érzik magukat, minden professzionálisan működik a klubnál, ezek szintén meggyőzőek voltak számomra.

Izgatottam várom a szerdai napot, ugyanis ekkor lesz az első közös edzésem a csapattal. Mindig a maximumra törekszem a pályán, így abban bízok, hogy sikeres idény vár ránk" - nyilatkozta a klub honlapjának Mamoudou Karamoko.

"Láttuk korábban, hogy a francia támadó

és bár az elmúlt időszakban nem kapott sok lehetőséget Dániában, tudjuk, hogy egy jó felépítésű, gyors csatárral erősödött a keretünk. Mamoudou nagy ambíciókkal érkezett, szeretné magát újra felépíteni és bizonyítani szeretné azt, hogy jó játékos. A felkészülést végigcsinálta a Kobenhavn együttesénél, minden fizikai teszten remekül teljesített, így rögtön csatlakozni tud a kerethez" - mondta az új igazolásról a sportigazgató, Juhász Roland.