Vágólapra másolva!
Múlt szerda óta a a Szent János Kórházban ápolják Mészöly Kálmánt keringési problémákkal, fertőzéssel és tüdőgyulladással, a hét elején pedig a koronavírussal is megfertőződött a „Szőke Szikla". Fia adott információkat apja hogylétéről a Borsnak.

Az évek óta betegeskedő egykori klasszis labdarúgó

fia, Mészöly Géza szerint édesapját három vakcina mellett az akaratereje és a küzdőszelleme tartja életben.

A lap kérdésére azt is elárulta, hogy az MLSZ által életműdíjjal kitüntetett 81 éves édesapjának ma reggelre elmúlt a láza.

– közölte Mészöly Géza.