Megműtötték a megkéselt focistát, akinek az életét az Inter egykori játékosa mentette meg

fbl Horizontal
A londoni csapatban is játszott
Vágólapra másolva!
Pénteki műtétjét követően körülbelül két hónap kihagyás vár Pablo Marí Villarra, a Monza spanyol labdarúgójára, akit csütörtökön többedmagával késeltek meg kora este egy Milánó elővárosában található áruházban.

Adriano Galliani, az olasz élvonalbeli klub ügyvezetője már csütörtökön meglátogatta a kórházban a sérült labdarúgót, majd a sajtónak elmondta, hogy Marí nem volt életveszélyben, a hátát ért vágás nem érintett létfontosságú szerveket.

A műtétre, amely az orvosi csapat közlése szerint jól sikerült, azért volt szükség, hogy a sérült hátizmok minél kevésbé károsodjanak és így gyorsabban regenerálódjanak.

Hozzátette: a játékos végig eszméleténél volt, közérzete a történtek ellenére jó, és

még viccelődött is azzal, hogy pályára lép a hétfői meccsen.

A következő két-három napot még kórházban tölti, aztán megkezdheti a rehabilitációt.

Silvio Berlusconi klubelnök telefonon többször érdeklődött Marí állapota felől, aki szerencsésen úszta meg a történteket -

előtte sérült meg az az áruházi alkalmazott, aki a kórházba szállítás során belehalt a sérülésébe.

Az assagói szupermarketben egy 46 éves férfi az egyik polcról kést vett magához, majd ismeretlen okból a közelében lévő vásárlókat kezdte szurkálni, legkevesebb ötöt sebesített meg.

Az Arsenaltól kölcsönvett Maríval történtek a csapattársait is megviselik Forrás: AFP/Tim Keeton

Az olasz sajtóban megjelent hírek szerint a támadó egy mentális problémákkal küzdő ember volt, akit gyanúsítottként vett őrizetbe a rendőrség. A Gazzetta dello Sport napilap beszámolt arról is, hogy

a támadót egy volt labdarúgó, az 51 éves Massimo Tarantino hatástalanította, és határozott fellépésének köszönhetően intézkedhettek vele szemben a helyszínre érkezett rendőrök.

Tarantino pályafutása során a Bologna, az Internazionale és a Napoli játékosa is volt többek között.

A Monza egyébként kérte a ligától a hétfői, Bologna elleni hazai bajnokijának elhalasztását,

miután a csapat "sokkos állapotban" van - közölte Adriano Galliani.

A 29 éves Marí az Arsenaltól kölcsönben szerepel a Serie A újoncánál.