Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójában a bajnoki címre pályázó Inter az olasz bajnoki tabella utolsó helyezettjéhez, a Crotone csapatához látogatott. Az első félidőben két kapufát is rúgott az Inter, de gólt nem tudott szerezni. A második félidőben egy szép összjáték végén Eriksen szerzett gólt, majd a hosszabításban Hakimi gólja végleg eldöntötte a meccset. 

Antonio Conte csapata az utóbbi 5 meccsén csak a Sassuolónak tudott egynél több gól rúgni, és kétszer játszott döntetlent. A Crotone az előző fordulóban a Parma ellen tudott nyerni egy hétgólos meccsen, és hazai pályán mindent megtettek, hogy a bajnokesélyes milánói csapat dolgát megnehezítsék.

Az Inter már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést, de Sensi kísérletét hatalmas védés után hárította a hazaiak kapusa. A meccs elejétől az Inter irányított, és a 23. percben ismét közel jártak a gólhoz a vendégek: Lukaku fejelhetett az ötös vonaláról, de csak a kapufát találta el.

Lukaku csak a kapufát találta el az első félidőben Forrás: AFP/Giovanni Isolino

Három perccel később a Crotone egyik játékosa kézzel ért a labdához, de a bíró továbbengedte a játékot. A 43. percben már a második kapufáját szerezte az Inter:

Lautaro Martinez lövése után a bal kapufán csattant a labda.

Egy perccel később a szlovák válogatott védő, Skriniar fejesét rúgta ki a gólvonalról a Crotone védője. A félidő utolsó percében ismét a hazaiak kapusa, Alex Cordaz mutatott be egy bámulatos védést Sensi lövése után. Az első félidő döntetlen állással ért véget.

Christian Eriksen nagyon fontos gólt szerzett Forrás: AFP/Giovanni Isolino

A második félidőben is rengeteg támadást vezetett az Inter csapata, és 69. percben megszerezte a vezetést a milánói csapat. Alexis Sanches passzolt Romelu Lukakuhoz, majd a belga csatár lekészítette lövésre a labdát a dán Eriksennek,

aki a tizenhatos vonaláról belőtte a labdát a Crotone kapujába.

A 71. percben Perisic lövése suhant el a hazaiak jobb kapufája mellett, már több góllal is vezethetett volna az Inter. A 83. percben Perisic passza után Lukaku szerzett gólt, de a videóbíró után visszavonták a találatot, mert leshelyzetben találta meg a passz az Inter házi gólkirályát. Az Inter 22 kapura lövése volt a meccs vége előtt három perccel, ami közül 9 el is találta a Crotone kapuját.

Az Inter a 92. percben végleg eldöntötte a meccset: egy ellentámadás után Barella passzolt Hakimihez, aki a kapus lábai között a hálóba gurította a labdát.

Antonio Conte csapata egyre közelebb a bajnoki címhez.

Serie A, 34. forduló:

Crotone-Internazionale 0-2 (0-0)
Hellas Verona-Spezia 1-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
I
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista