Sérülés miatt nem játszhat az angol válogatott alapembere

fbl Square Horizontal
Delph sérülés miatt nem állhat Southgate rendelkezésére
Vágólapra másolva!
Sérülés miatt kikerült az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő angol labdarúgó-válogatott keretéből Fabian Delph.

Az Everton 29 esztendős középpályásának combizma szombaton a Burnley-től elszenvedett vereség alkalmával sérült meg, így nem áll Gareth Southgate rendelkezésére a soron következő két idegenbeli összecsapáson, pénteken Csehország, jövő hétfőn pedig Bulgária ellen. Az angol szövetség hétfői bejelentése szerint egyelőre nem hívnak be senkit Delph helyére, így 24 fős kerettel kezdik meg a felkészülést.

Delph (j) sérülés miatt nem állhat Southgate rendelkezésére Forrás: AFP/Miguel Riopa

Anglia négy mérkőzés után százszázalékos az A csoportban, előnye három pont pénteki ellenfele, az egy találkozóval többet játszott cseh együttes előtt.